Férfi kosár Eb-selejtező: újabb győzelemmel nagy lépést tehetünk a kijutás felé

Vágólapra másolva!
2016.09.06. 12:40
A macedónok ellen folytathatja jó sorozatát szerdán az Európa-bajnoki selejtezőben a magyar férfi kosárlabda-válogatott.

Sztojan Ivkovics szövetségi kapitány együttese augusztus utolsó napján, Kecskeméten 96–77-re legyőzte a briteket, majd szombaton, Sopronban a luxemburgiak ellen is simán – 89-64-re – nyert, így ha szerdán begyűjti a két pontot, megerősíti első helyét a G-csoportban, és nagy lépést tesz az Eb-részvétel kiharcolása felé.

A selejtező előtt a szakvezető azt mondta, a macedón csapat a legerősebb ellenfél, ráadásul hazai környezetben minden bizonnyal megkapja a közönségtől a szükséges támogatást, már csak ezért is bravúr lenne, ha a Kavadarciban 20.30-kor kezdődő szerdai összecsapás magyar győzelemmel zárulna.

Eilingsfeld János, a Paksról nyáron Szolnokra szerződött kosaras – aki 19 pontot dobott a britek ellen úgy, hogy mezőnyből nem hibázott – a szövetség honlapjának azt mondta: nagyon szeretnének kijutni az Európa-bajnokságra.

„Az első két mérkőzésen helyenként jó játékkal aratott két magabiztos győzelem egészséges önbizalmat kell hogy adjon a hárommeccses idegenbeli túrára – utalt arra, hogy a macedóniai után londoni, majd luxemburgi mérkőzés következik. – Bízom a csapatban. Mindent megteszünk azért, hogy ne üres kézzel, győzelem, sőt inkább győzelmek nélkül jöjjünk haza. Ott akarunk lenni az Európa-bajnokságon!"

A 40. Eb-nek Helsinki, Tel-Aviv, Kolozsvár és Isztambul ad otthont 2017. augusztus 31-től szeptember 17-ig. Finnország, Izrael, Románia és Törökország a rendező jogán tagja a 24-es mezőnynek, Spanyolország, Litvánia, Franciaország, Szerbia, Görögország, Olaszország, Csehország, Lettország és Horvátország a 2015-ös Eb 1–9. helyezettjeként szerzett részvételi jogot. Hozzájuk csatlakozik a selejtezőből 11 válogatott, a hét csoportgyőztes és a négy legjobb második helyezett.

A magyar válogatott legutóbb 1999-ben vett részt Európa-bajnokságon.

A G-csoport állása: 1. Magyarország 4 pont, 2. Nagy-Britannia 3 (173–175), 3. Macedónia 3 (168–171), 4. Luxemburg 2

A TOVÁBBI MAGYAR PROGRAM
szeptember 7.: Macedónia–Magyarország, Kavadarci 20.30
szeptember 10.: Nagy-Britannia–Magyarország, London 19.30
szeptember 14.: Luxemburg–Magyarország, Luxembourg 19.30
szeptember 17.: Magyarország–Macedónia, Szolnok 18.00

Legfrissebb hírek

A Falcóra számítottunk, ám a Szolnok diadalmaskodott

Kosárlabda
2025.06.14. 10:15

Teo Hojc lett a Körmend edzője

Kosárlabda
2025.06.07. 11:01

Hetvenéves a kosárlabda történetének legnagyobb magyar sikere

Képes Sport
2025.06.07. 09:41

Férfi kosár: mindkét hazai meccsét Szolnokon játssza a magyar válogatott a vb-előselejtezőben

Kosárlabda
2025.06.03. 22:34

Forray Gábor: Azért dolgozunk, hogy szórakoztassuk a közönséget

Kosárlabda
2025.06.03. 11:20

Zalaegerszegi győzelmével bronzérmes a Paks a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2025.05.26. 19:45

Vojvoda Dávid szerződést hosszabbított Fehérváron – hivatalos

Kosárlabda
2025.05.23. 15:56

Bojan Szubotics:  Ez karrierem legnagyobb dobása!

Kosárlabda
2025.05.22. 09:50
Ezek is érdekelhetik