Férfi kosár Eb-sel.: rasszista kántálások, vizsgálódik a FIBA

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.09.12. 11:52
A hoopsfix.com arról számolt be, hogy a Nagy-Britannia ellen idegenben nyerő magyar válogatottat elkísérő szurkolók rasszista kántálásai miatt eljárást indított a Nemzetközi Kosárlabda-szövetség (FIBA). Mint ismert, a magyar csapat a sikerével karnyújtásnyira került az Eb-re kijutástól. 

„A szurkolók szombati mérkőzésen mutatott magatartását a FIBA és a rendőrség is vizsgálja” – tudatta közleményében a brit kosárcsapat Twitter-oldala.

„Megosztjuk a teljes közleményt, amint a vizsgálat véget ér” – teszi hozzá.

A hoopsfix.com beszámolója szerint harmadik negyed közepén a magyar szurkolók érméket dobáltak, és később felszólították őket arra, hogy hagyják el a sajtórészleg mögötti helyüket.

Mintegy 20 rendőrtiszt érkezett az arénába, miután elővigyázatosságból szóltak a rendőrségnek, ők a meccs végéig az előcsarnokban vártak, majd néhányan a pályára vonultak a végén, hogy megakadályozzák a szurkolók berohanását.

A közösségi oldalon többen is nemtetszésüket fejezték ki a magyar szurkolók „rasszista megnyilvánulása" miatt.

„Szégyenletes viselkedés néhány magyar »szurkolótól«. Rasszista kántálások, és a rendőrségre is szükség volt. A FIBA-nak sürgősen intézkednie kellene.”

„Rasszista kántálások a magyar szurkolóktól az arénában. Lejáratják a csapatukat, micsoda szégyen."

„Szóval a magyar szurkolók azt éneklik a brit válogatottnak, hogy „hány kib... fekete van a csapatban"."

„A magyar csapat nyert, de szégyenletes módon ért véget az este a magyar szurkolók miatt."

Legfrissebb hírek

Maronka és Flasár kikerült a vb-selejtezős keretből

Kosárlabda
2026.08.06. 13:10

Férfi kosárlabda vb-selejtező: keretet hirdetett a magyar válogatott szövetségi kapitánya

Kosárlabda
2026.07.16. 11:20

Ismét Szlovéniában edzősködik a magyar férfi kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya

Kosárlabda
2026.07.09. 16:34

Somogyi Ádám: Mindenkinek joga van álmodozni!

Kosárlabda
2026.07.09. 09:32

Gasper Okorn szerint már van eredménye az építkezésnek

Kosárlabda
2026.07.08. 11:08

Különleges merchandise kollekció Hanga Ádám és Vojvoda Dávid tiszteletére

Kosárlabda
2026.07.07. 14:03

Vojvoda Dávid: Valamit biztos jól csináltunk Hanga Ádámmal

Kosárlabda
2026.07.07. 12:28

Férfi kosár vb-selejtező: megvan a mieink programja a második csoportkörre

Kosárlabda
2026.07.07. 10:39