NBA: Wade elhagyja a Miamit, visszatér szülővárosába

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.07. 07:20
null
Dwyane Wade (jobbra) és Jimmy Butler a következő szezonban már egy csapatban játszhat (Fotó: Reuters)
Dwyane Wade szerda este nyilvános levélben bejelentette, hogy elhagyja a Miami Heat kosárlabdacsapatát, és a Chicago Bullsban folytatja pályafutását.

 

Wade a 2003-as draft első körének ötödik helyén kelt el, az őt kiválasztó Miami Heat volt eddig az egyetlen csapata az NBA-ben. A floridai gárdával háromszor ünnepelhetett bajnoki címet: 2006-ban Shaquille O'Neallel vezette csúcsra a Heatet, 2012-ben és 2013-ban LeBron James és Chris Bosh volt két legnevesebb csapattársa.

A 34 éves dobóhátvéd idén nyáron szabadügynökké vált, és a hírek szerint nem tetszett neki, hogy a Miami előbb akart megállapodni centerével, Hassan Whiteside-dal, valamint az Oklahoma Cityt elhagyó Kevin Duranttel, aki végül a Golden State Warriorst választotta.

Wade a szülővárosa csapatában, a Chicago Bullsban folytatja pályafutását. Amerikai források szerint Jimmy Butler és a Chicago által ezen a nyáron megszerzett Rajon Rondo is próbálta rábeszélni, hogy csatlakozzon hozzájuk. Sikerült nekik.

Legfrissebb hírek

NBA: Doncic 46 ponttal vezette győzelemre a Lakerst, Mitchell 45-tel a Cavst

Amerikai sportok
2026.01.27. 07:17

Hiába Sensabaugh 43 pontja, kikapott Chicagóban a Jazz

Amerikai sportok
2026.01.15. 09:54

Ötvenöt (!) pontot számolt rá a Jazzre a Hornets a „roncsderbin”, nyert a ligautolsó Pacers is

Amerikai sportok
2026.01.11. 08:38

NBA: óriási izgalmak után nyert a Pacers és a Jazz, a Bulls meccsét elhalasztották

Amerikai sportok
2026.01.09. 07:35

NBA: Detroitban folytatta győzelmi sorozatát a Miami

Amerikai sportok
2026.01.02. 07:01

Hiába remekelt Embiid és Maxey, kikapott Chicagóban a 76ers

Amerikai sportok
2025.12.27. 09:13

Parázs meccsen győzte le a Minnesota az Oklahoma Cityt az NBA-ben

Amerikai sportok
2025.12.20. 08:41

NBA: különleges tripla dupla chicagói oldalon, a Cavs a Bullstól is kikapott

Amerikai sportok
2025.12.18. 08:01
Ezek is érdekelhetik