Kosárlabda: így játszott műlábbal a korábbi győri – videó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.11.11. 19:43
Teljesült az álom, Natasa Kovacsevics pályára lépett a Crvena zvezdában a Nis elleni mérkőzésen a szerb női kosárlabda-bajnokság 6. fordulójában.

Natasa Kovacsevics is rajta volt a győri kosárlabdázók autóbuszán, amely 2013 szeptemberében balesetet szenvedett. A fiatal szerb játékos súlyosan sérült bal lábát térd alatt amputálni kellett, ő azonban nem mondott le arról, hogy folytassa sportpályafutását.

Teljesült az álom (Fotó: Natasa Kovacsevics Facebook)
Teljesült az álom (Fotó: Natasa Kovacsevics Facebook)

Kovacsevics elképesztő lelkierőről tett tanúbizonyságot a tragikus baleset óta, hozzáállásáért megkapta a Szerb Válogatott Sportolók Szövetségének 2013-as fair play díját, illetve nemzetközi különdíjat kapott a Nemzetközi Olimpiai Bizottságtól, az Európai Kosárlabda-szövetség (FIBA Europe) a sportág ifjúsági nagykövetének nevezte ki, a Crvena zvezdával támogatásával pedig tavaly létrehozták a Natasa Kovacsevics Alapítványt, amelynek célja, hogy a tartós egészségi problémákkal, sérülésekkel küzdő sportolók rehabilitációját támogassa.

A két évvel ezelőtti tragikus balesetben Tapodi Péter, az Uni-Győr női kosárlabdacsapatának klubigazgatója és Fűzy Ákos vezetőedző életét vesztette, a játékosok közül Kovacsevics sérült meg a legsúlyosabban.

Így köszöntötték a visszatérő kosárlabdázót



A bemelegítés pillanatai

A pályára lépés pillanata

Kovacsevics 16 percnyi játéklehetőséget kapott, öt pontot szerzett, lekapott három lepattanót, szerzett három labdát és adott egy asszisztot is.



Legfrissebb hírek

Belgrádban hosszabbítás, Plzenben tizenegyespárbaj döntött az Európa-ligában

Európa-liga
2026.02.26. 21:36

El-rájátszás: Dejan Sztankovicsék előnyt szereztek Lille-ben; Glasgow-ban simán nyert a Stuttgart

Európa-liga
2026.02.19. 23:03

Felkészülés: a Paks és a DVSC is három gólt kapva szenvedett vereséget

Labdarúgó NB I
2026.01.11. 18:34

Felkészülés: szerb, illetve szlovén együttesekkel csap össze a DVSC Törökországban

Labdarúgó NB I
2025.12.30. 11:24

Ismét Dejan Sztankovics a Crvena zvezda vezetőedzője

Minden más foci
2025.12.22. 18:19

Helytállt a Topolya, két év után újra elkerülte a vereséget a Crvena zvezdával szemben

Minden más foci
2025.12.15. 21:30

A második félidőben jött az olasz henger, a Bologna leiskolázta a Salzburgot

Európa-liga
2025.11.27. 23:08

A Fenerbahce legyőzte a listavezető Hapoel Tel-Avivot a kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.11.13. 23:02
Ezek is érdekelhetik