Férfi kosár: lemondott a Szolnok edzője, Pór Péter visszatér

2015.10.25. 19:20
null
Már nem Dragan Alekszics az Olaj vezetőedzője (Fotó: szolnokiolaj.hu)
A ZTE-től elszenvedett hazai vereség után lemondott posztjáról Dragan Alekszics, a férfi kosárlabda NB I-ben címvédő Szolnoki Olaj szerb vezetőedzője, helyét hétfőtől Pór Péter, a csapat korábbi mestere veszi át.

 

Sztojan Ivkovics szakmai igazgató az MTI-nek elmondta: a távozó vezetőedző az együttes sikertelenségével, elsősorban az első hazai Európa-kupa-mérkőzésen kedden a litván Vilniustól, illetve a Zalaegerszegtől szombaton elszenvedett vereséggel indokolta döntését. A tréner egyúttal elismerte felelősségét abban, hogy nem sikerült jól az új játékosok kiválasztása.

Dragan Alekszics hozzáállásával és a mentálisával elégedett volt a klub – hangsúlyozta a szakmai igazgató jelezve, hogy köszönettel tartoznak a távozó szakembernek, hiszen az elmúlt két szezonban irányításával két magyar bajnoki címet és két hazai kupaaranyat nyert az Olaj, emellett a 2013–2014-es kiírásban az Eurochallenge-kupa négyes döntőjébe vezette a gárdát.

Sztojan Ivkovics közölte: Dragan Alekszics munkáját hétfőtől Pór Péter, a klub saját nevelésű, többszörös bajnok és kupagyőztes edzője veszi át, aki az utóbbi években a felnőtt válogatott edzőjeként dolgozott, valamint idén nyáron az U20-as nemzeti csapatot a felsőházba, az európai A-divízióba vezette. Megbízatása a szezon végéig szól, segítője az Olajnál jelenleg is ebben a szerepkörben dolgozó litván Andrius Jurkunas marad.

Az MTI kérdésére válaszolva a szakmai igazgató utalt rá: az elkövetkező időszakban a játékoskeretben is várható változás, ennek részleteiről azonban már az új mester dönt. A csapattal szemben korábban megfogalmazott célok a történtektől függetlenül változatlanok: címvédés a magyar bajnokságban és kupában, valamint továbbjutás, de legalábbis helytállás az Európa-kupában – fogalmazott.

Legfrissebb hírek

Távozik a Szolnok kosárlabdacsapatának vezetőedzője – hivatalos

Kosárlabda
2026.06.09. 16:16

Szegedről erősített az ezüstérmes Szolnok a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2026.06.02. 16:10

Férfi kosár NB I: szolnoki győzelemmel kezdődött a döntő

Kosárlabda
2026.05.16. 22:02

Közel került az elődöntőhöz a Falco és a száz pont fölé jutó Atomerőmű

Kosárlabda
2026.04.21. 20:26

Férfi kosárlabda NB I: hazai sikerek a negyeddöntő első mérkőzésein

Kosárlabda
2026.04.18. 20:02

Férfi kosárlabda NB I: szolnoki siker Zalaegerszegen

Kosárlabda
2026.03.28. 20:10

Férfi kosárlabda NB I: a Szolnok magabiztosan verte a Sopront

Kosárlabda
2026.03.07. 19:36

Férfi kosárlabda: a Szolnok a Magyar Kupa első döntőse

Kosárlabda
2026.02.21. 19:10
Ezek is érdekelhetik