Férfi kosár NB I: az Alba 1992 óta először nem jutott rájátszásba

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.04.15. 20:09
null
A fehérváriak szezonja kudarccal ért véget: <br />nem jutottak rájátszásba (Fotó: Szabó Miklós, archív)
A Szolnoki Olaj férfi kosárlabdacsapata nyerte meg az NB I középszakaszát, miután pontszegény mérkőzésen 67–58-ra győzött a Sopron ellen. Eldőlt, hogy az Alba Fehérvár 1992 óta először nem lesz ott a rájátszásban, miután kikapott a PVSK-tól – ezzel a Szedeák playoff-szereplése is biztossá vált.

Az Olaj a két pont begyűjtésével biztos lehetett benne, hogy az első helyen zárja a középszakaszt: ha nem is könnyen, de sikerült ez a Milos Boriszov és Matija Poscic nélkül játszó Sopron ellen. A keményen küzdő nyugatiak sokáig tapadtak a Szolnokra, még a harmadik negyed végén is csak négypontos hazai fórt (46–42) mutatott az eredményjelző – ezt követően azonban Michael Lee és Vojvoda Dávid lélektanilag fontos pillanatban elsüllyesztett egy-egy hárompontost, az Olaj tíz ponttal elhúzott és győzött is.

A Kaposvár az első két negyedet elveszítette az ASE ellen, sőt, még a harmadik után is hárompontos hátrányban volt, ám a 28–20-as utolsó játékrésszel a maga javára tudta fordítani a mérkőzést.

A nap vesztese az Alba Fehérvár, amely 91–86-ra kikapott Pécsen, így nem juthat be a rájátszásba. A fehérváriak a második negyed elején még vezettek, majd egy 17–2-es sorozat megtörte őket – mire a vendégjátékosok észbe kaptak, már a PVSK irányította a mérkőzést. A pécsiek a hajrában is megőrizték higgadtságukat, a szezonban harmadszor is legyőzték az Albát, amely 1992 óta először nem jut be a playoffba.

A fehérváriak nagy sorozata az 1992–1993-as bajnoksággal kezdődött, ekkor a ZTE-vel szemben maradtak alul a negyeddöntőben, és végül a 7. helyen zártak. Azóta az Alba fix pont volt a playoffban – egészen idáig. A pécsi siker „mellékhatása”, hogy a Szeged is bejutott a rájátszásba, készülhet a Szolnoki Olaj ellen.

A vasi derbin a Körmend remek harmadik negyedének (33–16) és Ferencz Csaba parádés dobóteljesítményének – harminckét pont, kilenc tripla! – köszönhetően győzte le a Falcót.

FÉRFI KOSÁRLABDA NB I
KÖZÉPSZAKASZ, 9. FORDULÓ
FELSŐHÁZ

SZOLNOKI OLAJ KK–SOPRONI SÖRDÖGÖK 67–58 (16–14, 20–15, 10–13, 21–16)
Szolnok, 900 néző. V: Cziffra, Jakab L., Pozsonyi
SZOLNOK: JONES 11, VOJVODA 20/6, MILOSEVICS 14/3, Lee 9/6, Keller 3. Csere: Rakics 2, Báder 2, Wittmann 6/6, Peringer. Edző: Dragan Alekszics
SOPRON: THOMAS 17/9, Edwards 6/6, Takács N. 5/3, Trepák 4, TÓTH G. 16/6. Csere: Ruják 8/3, Molnár M. 2, Bán, Kántor, Bakk. Edző: Sabáli Balázs
Az eredmény alakulása. 4. perc: 4–3. 8. p.: 11–11. 15. p.: 26–23. 19. p.: 34–29. 24. p.: 38–35. 28. p.: 44–39. 35. p.: 59–49. 39. p.: 65–56
Kipontozódott: Molnár M. (38. p.)
MESTERMÉRLEG
Dragan Alekszics: – Mi is sok problémával küszködünk, a Sopron pedig három meghatározó játékosa nélkül is jó mérkőzést játszott velünk. A védekezésünk rendben volt, ám a dobásainkon lesz mit javítani. Jó pozícióban végeztünk, innen kell elindulni. Keményen dolgozni fogunk, hogy a rájátszásban még jobban tudjunk játszani.
Sabáli Balázs: – Három játékosunk hiányában is dicséretet érdemelnek a fiúk, ha jobb százalékkal dobunk, akár meglepetést is okozhattunk volna. Most már készülünk a szombati, Kaposvár elleni meccsünkre, amely nagyon fontos lesz számunkra.

Kaposvári KK–Atomerőmű SE 97–92 (20–24, 25–27, 24–21, 28–20)


KÖZÉPHÁZ
PVSK-PANNONPOWER–TLI-Alba Fehérvár 91–86 (27–25, 26–22, 20–14, 18–25)
Pécs, 1100 néző. V: Benczur, Farkas G., Minár
PÉCS: NELSON 15, Pahlmblad 14/9, Bíró O. 8, BUDIMIR 24/6, HORTI 16. Csere: HALÁSZ Á. 10, Harazin 4. Edző: Csirke Ferenc
ALBA: Simon B. 7, Supola 8/6, KROMAH 26/6, KOVÁCS Á. 10/3, CSORVÁSI M. 15. Csere: Kalve 11/6, Mitchell 5/3, Juhos 4. Edző: Góbi Henrik
Az eredmény alakulása. 3. perc: 7–4. 6. p.: 19–9. 13. p.: 37–30. 17. p.: 48–34. 23. p.: 55–52. 26. p.: 61–54. 33. p.: 79–65. 37. p.: 85–78
Kipontozódott: Simon B. (40. p. )
MESTERMÉRLEG
Csirke Ferenc: – Egyszerűen fantasztikus, amit a srácok csináltak, hogy ismét a hetedik helyen végeztünk. Az elmúlt öt évben mindössze három csapat volt mindig résztvevője az egyenes kieséses playoffnak, a Szolnok, a Paks és mi. Pedig a lehetőségeink messze nem ugyanazok. A meccs után azt mondtam a fiúknak, nyugodtan kapcsolják be a telefonjukat és fogadják a gratulációkat.
Góbi Henrik: – A Pécs jobban akarta a győzelmet, mi sokszor csak beszéltünk arról, mit is kellene csinálnunk. Többször is nagy előnyt adtunk a hazaiaknak, így rendre sokat kivett belőlünk a felzárkózás. A végjátékban talán ezért is hiányzott az a jó dobóforma, amivel megfordíthattuk volna a találkozót.

EGIS KÖRMEND–FALCO-TREND OPTIKA KC SZOMBATHELY 101–90 (24–28, 22–23, 33–16, 22–23)
Körmend, 2000 néző V: Kapitány, Surányi, Praksch
KÖRMEND: WALKER 11/3, POPADICS 23/9, FERENCZ 32/27, TÖRÖK 17, Richards 3. Csere: Latinovics 2, TÓTH N. 13. Edző: Déri Csaba
FALCO: Váradi 2, DOYNE 24/3, PERL 23/3, Dukics 3/3, KRSZTANOVICS 18/3. Csere: Hall 6, Will 5/3, Bognár 9/3, Hódi, Popgyákunik, Kovács, Varga. Edző: Kálmán László
Az eredmény alakulása. 5. perc.: 9–14. 9. p.: 21–24. 13. p.: 28–40. 19. p.: 44–44. 25. p.: 62–59. 29. p.: 77–65. 32. p.: 82–67. 39. p.: 98–86.
MESTERMÉRLEG
Déri Csaba:
– Sokáig nem működött a védekezésünk. Alacsony szerkezetre váltottunk, ráadásul Ferencz a szezon legjobbját nyújtotta. Két négyes posztú játékossal, igazi center nélkül vittük végig a második félidőt, és megismételtük azt a fantasztikus játékunkat, amit az Alba ellen is mutattunk. Gratulálok a Falcónak az U21-es bajnoki címhez, és sok sikert kívánok nekik a rájátszásra is. A legfontosabb dolgom pedig az, hogy ismét megköszönjem szurkolóink teljesítményét, igazi hatodik emberként űzték-hajtották a csapatot, nélkülük nem sikerült volna!
Kálmán László: – A Körmend megérdemelten nyert, mert ránk tudta erőltetni az akaratát, és egy Ferenczcel jobb volt, mint mi. Köszönöm a szurkolóink biztatását.

ALSÓHÁZ
Zalakerámia ZTE KK–Marso Nyíregyháza KK 79–63 (25–19, 20–16, 10–14, 24–14)

A FELSŐHÁZ ÁLLÁSA
1. Szolnoki Olaj 8 5 3 614–566 0.842 16
2. KTE-Duna Aszfalt 7 4 3 512–508 0.765 13
3. Atomerőmű SE 7 3 4 561–566 0.765 13
4. Kaposvári KK 7 4 3 631–626 0.706 12
5. Soproni Sördögök 7 2 5 499–551 0.647 11
A KÖZÉPSZAKASZ ÁLLÁSA
6. Falco KC Szombathely 31 18 13 2783–2726 0.790
7. PVSK-PannonPower 32 17 15 2658–2619 0.766
8. Naturtex-SZTE-Szedeák 31 16 15 2658–2756 0.758
9. Egis Körmend 31 14 17 2704–2646 0.726
10. Alba Fehérvár 31 14 17 2705–2600 0.726

 

AZ ALSÓHÁZ ÁLLÁSA
11. Jászberényi KSE 29 12 17 2386–2558 0.707
12. Marso Nyíregyháza KK 30 11 19 2319–2455 0.683
13. MAFC 28 6 22 2095–2387 0.607
14. Zalakerámia ZTE KK 29 5 24 2118–2488 0.586
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik