Kosárlabda: Székesfehérváron szövetségi edzőközpont épül

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.03.24. 16:05
A tervek szerint júliusra készül el a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) új edzőcsarnoka, amely Székesfehérváron, a Csónakázó-tó partján áll majd.

A keddi helyszíni sajtótájékoztatón elhangzott: fontos beruházásról van szó, amely hosszú távon meghatározza nemcsak a sportág, hanem a város jövőjét is. A többfunkciós épület szomszédságában található szállodában a sportolók részére a szállás és az étkeztetés mellett egy orvosi részleg szolgáltatásait is biztosítják.

Szalay Ferenc, a szövetség elnöke elmondta, hogy az MKOSZ elnöksége a 2014–15-ös sportfejlesztési programjának részeként valósítja meg az edzőcsarnokot.

Megjegyezte: a válogatottak eddig szerte az országban, különböző feltételek mellett edzőtáboroztak és készültek fel a nemzetközi eseményekre, ezért jogosan fogalmazódott meg az igény, hogy a TAO-támogatás lehetőségeit kihasználva a modern kor elvárásainak megfelelő edzőközpontot teremtsenek, amely egy helyszínen képes a válogatottak felkészülésének feltételeit biztosítani.

Az új komplex edzőcsarnok két, 26x14 méteres edzőpályát és egy 28x15 méteres meccspályát foglal magában. A pályákon motorosan felhúzható palánkok, motoros térelválasztók, valamint tölgy sportparketta borítás lesz, a kihúzható lelátón 175 fő foglalhat helyet. A pályákon kívül két bírói öltöző, négy csapatöltöző, sportorvosi és sportdiagnosztikai helyiség, konditerem, sportszertár, elsősegély-helyiség, ruhatár és mosdók kapnak helyet.

A csarnok a jövőben az élsport mellett lehetőséget biztosíthat a mindennapos testnevelés okán megnövekedett tornatermi, illetve a helyi kosaras utánpótlás-nevelés igényeinek kielégítésére is.

Legfrissebb hírek

A kapitány kijelölte a vb-előselejtezőre készülő kosárválogatott 20 tagú keretét

Kosárlabda
2025.06.17. 13:15

Raksányi Krisztina: Sokat emlegetjük a 2019-es nyarat

Kosárlabda
2025.06.16. 10:18

Női kosár NB I: Miklós Melinda marad Miskolcon

Kosárlabda
2025.06.10. 15:31

Hetvenéves a kosárlabda történetének legnagyobb magyar sikere

Képes Sport
2025.06.07. 09:41

Mérész Beatrix külföldön folytatná karrierjét

Kosárlabda
2025.06.06. 09:43

Török Ágnes: Egyedi helyzet, vitathatatlan, nem voltam még ilyen felkészülésen

Kosárlabda
2025.06.04. 09:57

Férfi kosár: mindkét hazai meccsét Szolnokon játssza a magyar válogatott a vb-előselejtezőben

Kosárlabda
2025.06.03. 22:34

3x3-as kosárlabda Eb-selejtező: szlovákiai tornagyőzelemmel hangolt a női válogatott

Kosárlabda
2025.06.02. 09:36
Ezek is érdekelhetik