Női kosárlabda: svéd szakember lett a PINKK edzője

2015.01.12. 23:37
A svéd David Leman lett a PINNK Pécsi 424 női kosárlabdacsapatának új vezetőedzője.

David Leman 2011 óta hazája női válogatottjának másodedzője. A 2013-as kazanyi universiadén a svéd csapat vezetőedzője volt, az ötödik helyen végeztek – olvasható a klub által kiadott közleményben.
David Leman 2011 óta hazája női válogatottjának másodedzője. A 2013-as kazanyi universiadén a svéd csapat vezetőedzője volt, az ötödik helyen végeztek – olvasható a klub által kiadott közleményben.

David Leman 2003 óta a Svéd Kosárlabda-szövetség utánpótlásprogramjában tevékenykedett, végigjárva a korosztályokat a gyerekektől egészen a felnőtt válogatottig.

A felkészült, 34 éves szakembernek a PINKK Pécsi 424-nél lesz az első vezetőedzői munkája hazáján kívül. A PINKK-hez fél plusz egy évre kötelezte el magát.

A PINKK Pécsi 424 külön köszönetét fejezi ki Szentendrei Áronnak és Iványi Dalmának az átmeneti időszakban elvégzett munkájukért és a helytállásukért.

A csapat felkészülését továbbra is az edzői stáb irányítja, amelyben David Leman a vezetőedző és a szakmai munka felelőse.

Legfrissebb hírek

WNBA: Juhász Dorka is hozzájárult a Lynx újabb győzelméhez

Amerikai sportok
5 órája

Az igazi verseny a héten indul a női kosárválogatott vb-keretébe kerülésért

Kosárlabda
2026.08.11. 10:36

Török Ágnes: Bármennyire is furcsa, már a rutinosabbak közé tartozom

Kosárlabda
2026.08.07. 08:33

Az Olimpiai Sportparkba költözik az ETO Basket

Kosárlabda
2026.07.31. 20:28

Női kosárlabda NB I: idegenlégióssal vág neki a következő idénynek a Vasas

Kosárlabda
2026.07.28. 15:28

Női kosárlabda: Böröndy Vivien a Livornónál folytatja

Kosárlabda
2026.07.27. 16:45

Női kosár: Az ismeretlenbe vetem bele magamat – Sitku-Varga Alíz

Kosárlabda
2026.07.22. 09:42

Dúl Panka: Szeretnénk olyan szintre emelni a győri kosárlabdát, mint amilyen fénykorában volt

Kosárlabda
2026.07.15. 10:02