Női kosár: WNBA-bajnok kosarassal erősített a DVTK

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.10.28. 12:50
A női NB I-ben szereplő Diósgyőr kosárlabdacsapata hivatalos honlapján számolt be arról, hogy Italee Lucas helyett a friss WNBA-bajnok, Tiffany Bias lesz a csapat irányítója a bajnokságban és az Európa Kupában.

A korábban szerződtetni kívánt Italee Lucas átigazolása adminisztratív problémák miatt meghiúsult, ezért gondoskodni kellett a pótlásáról. A választás a Phoenix Mercury 22 éves irányítójára, az amerikai Tiffany Biasra esett. Bias szerdán érkezik Miskolcra, ahol csatlakozik a PEAC elleni szombati rangadóra készülő Aluinvent-DVTK csapatához – jelentette be advtk.eu.

A 168 centiméter magas irányító 1992-ben született, az Oklohama State University csapatában töltötte egyetemi éveit. Háromszor választották be a bajnokság legjobb játékosaiból összeállított csapatba, egyszer a legjobban védekezők közé, ugyanakkor az egyetemi liga történetének harmadik legtöbb gólpassza is az ő nevéhez fűződik. A WNBA draftján a Phoenix Mercury csapott le a játékjogára. Jobb bemutatkozásról nem is álmodhatott volna, hiszen csapatával rögtön az első évében megnyerte a világ legerősebb női bajnokságának számító WNBA-t.dvtk.eu.

A 168 centiméter magas irányító 1992-ben született, az Oklohama State University csapatában töltötte egyetemi éveit. Háromszor választották be a bajnokság legjobb játékosaiból összeállított csapatba, egyszer a legjobban védekezők közé, ugyanakkor az egyetemi liga történetének harmadik legtöbb gólpassza is az ő nevéhez fűződik. A WNBA draftján a Phoenix Mercury csapott le a játékjogára. Jobb bemutatkozásról nem is álmodhatott volna, hiszen csapatával rögtön az első évében megnyerte a világ legerősebb női bajnokságának számító WNBA-t.

Legfrissebb hírek

Női kosár NB I: nem játszhat a döntőben a Pécs két legjobbja

Kosárlabda
2026.04.27. 11:56

Másodszor is legyőzte a Sopront, bejutott a női kosárlabda döntőjébe a DVTK

Kosárlabda
2026.04.25. 18:43

Franciaországgal, Nigériával és Dél-Koreával egy csoportban a magyarok az őszi női kosárlabda-vb-n

Kosárlabda
2026.04.21. 19:11

Rátkai Esztert nagyon váratlanul érte a WNBA-s draft

Amerikai sportok
2026.04.14. 16:31

Sopron: szerencsés tizenhármas

Képes Sport
2026.04.14. 11:04

WNBA: Rátkai Esztert draftolta a legutóbbi nagydöntős Phoenix

Amerikai sportok
2026.04.14. 08:45

Női kosárlabda NB I: Győrben nyert a Szigetszentmiklós, otthon a Cegléd

Kosárlabda
2026.04.11. 20:15

Csoportelsőként elődöntősök a mieink a női 3x3-as kosár-vb-selejtezőn

Kosárlabda
2026.04.11. 12:26
Ezek is érdekelhetik