Férfi kosár: Paul George sokkoló lábtörést szenvedett

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.08.02. 13:29
Paul George rendkívül csúnya lábtörést szenvedett a férfi kosárlabda-világbajnokságra készülő amerikai válogatott egymás közötti mérkőzésén.

A Las Vegasban készülő amerikai válogatottat két részre osztotta Mike Krzyzewski szövetségi kapitány és stábja, a kékek a fehérek ellen játszottak nyilvános edzőmeccset. Az utolsó negyed elején a kékeknél helyet kapó Paul George a kosárra törő James Hardent próbálta blokkolni, ám olyan szerencsétlenül esett neki a palánk állványzata aljának, hogy a jobb lába eltörött.

A sokkoló sérülés után az Indiana Pacers sztárja mintegy tíz percig feküdt a padlón, majd hordágyon vitték le a játéktérről. Láthatóan a játékostársakat is nagyon megviselte az eset, a mérkőzést nem is folytatták. Mike Krzyzewski jelentette be a közönségnek a pályán állva, hogy a George és családja iránti tiszteletből befejezik a találkozót.

Az amerikai keretből már eddig is többen visszamondták az augusztus 30-án kezdődő spanyolországi vb-n való részvételt, Kevin Love, Blake Griffin, LaMarcus Aldridge és Kawhi Leonard után most újabb játékosról kell lemondani Krzyzewskinek.

George igyekezett lelket önteni az érte aggódókba.

„Mindenkinek köszönöm a szeretetét és a támogatását. Rendbe jövök, és jobb leszek, mint valaha. Mindannyiótokat szeretlek!” – írta a Twitteren a 24 éves, kettős lábszártörést szenvedő kosaras.

Ha valaki kíváncsi a rendkívül csúnya jelenetre, itt nézheti meg, de gyengébb idegzetűeknek nem ajánljuk.

Brian Windhorst, az ESPN szakírója megemlítette, hogy a Las Vegas-i Thomas & Mack Centerben a palánk állványzata nagyjából 60 centiméterrel közelebb volt az alapvonalhoz, mint amilyen távol szokott lenni az NBA-mérkőzéseken.

George-ot nem sokkal később megműtötték, és bár az operáció jól sikerült, a Yahoo Sports értesülése szerint az Indiana Pacers kulcsemberének valószínűleg ki kell hagynia a 2014–2015-ös idényt.

Az amerikai válogatottnál szombatra tervezték 14-15 fősre szűkíteni a 20 tagú keretet, ám ezt elnapolták.

„Helytelen lenne, ha most bármi ilyesmiről beszélnénk, amikor ilyen súlyos sérülés történt” – mondta ezzel kapcsolatban Krzyzewski.

Paul George a hordágyon (Fotó: Reuters)
Paul George a hordágyon (Fotó: Reuters)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik