Férfi kosár Eb-selejtező: a mieink védekeznek a legjobban

MTI MTIMTI MTI
2014.08.22. 16:21
A magyar férfi kosárlabda-válogatott mutatja be a leghatékonyabb védekezést az Európa-bajnoki selejtezősorozat mezőnyében.
A bb1.hu szaklap pénteki tájékoztatása szerint Sztojan Ivkovics együttese eddig átlagosan 57.3 pontot kapott meccsenként, amellyel csúcstartó a 26 csapat között.Vojvoda Dávidék négy mérkőzésükön összesen 209 mezőnydobást engedélyeztek az ellenfeleknek, ami találkozónként 52.3 kísérletet jelent. A második legjobban védekező csapat, az orosz együttes ellen 54.7, míg a hollandok ellen 54.8 dobást tudtak elengedni a riválisok.A Portugáliában aratott 58–38-as siker során mutatott magyar védekezésnek egyelőre nincs párja a sorozatban: továbbra sincs olyan csapat, amely negyven pont alatt tartotta volna ellenfelét. Az ötvenes határ alá is csak egy válogatott tudott beférni: a németek 109–49-re verték Luxemburgot a harmadik fordulóban.A magyar együttes négy játéknap után 3–1-es győzelmi mérleggel rendelkezik: Portugáliában 58–38-as diadallal kezdett, majd idehaza a grúzokat is legyőzte (74–73), aztán kikapott Csehországban (66–63) és itthon is megverte a portugálokat (65–52). Ha a nemzeti csapat vasárnap diadalmaskodik Grúziában, akkor 1999 után ismét kijut az Európa-bajnokságra. Ha viszont kikap Tbilisziben az Ivkovics-gárda, akkor várhatóan ki-ki meccs dönt a csehekkel jövő szerdán Szolnokon.A hét csoportból a győztesek és a hat legjobb második jut ki a jövő nyári Eb-re, amelynek helyszíne szeptemberben derül ki.
Legfrissebb hírek

Férfi kosárlabda NB I: a Falco az esélyes a kiegyenlített mezőnyben

Kosárlabda
Tegnap, 9:37

Férfi kosár: a nehézségek összekovácsolják a Honvédot

Kosárlabda
2026.09.23. 11:44

Gasper Okorn: Most van némi keserű szájíz, de alszunk rá egyet

Kosárlabda
2026.09.01. 12:42

A magyar férfi kosárválogatott nem tudta kihasználni a hazaiak hibáit, kikapott Szlovéniában

Kosárlabda
2026.08.30. 22:02

Nate Reuvers a családja előtt szeretne játszani Katarban

Kosárlabda
2026.08.30. 09:41

Férfi kosárlabda vb-selejtező: Pongó helyett Cseh került be a szlovénok elleni keretbe

Kosárlabda
2026.08.29. 09:15

Férfi kosár: Szlovéniában lehet még közelebb lépni a vb felé

Kosárlabda
2026.08.28. 18:00

Zászlóerdő Miskolcon – így nyertünk az észtek ellen a kosárlabda vb-selejtezőn

Kosárlabda
2026.08.27. 22:37