Női kosár: nem lesz magyar induló az Euroligában

2014.06.17. 16:45
Tizennyolc év után először magyar csapat nélkül rendezik meg ősztől a női kosárlabda Euroliga küzdelmeit.

Keddi ülésén a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének elnöksége elfogadta a 2014–15-ös szezonban a nemzetközi kupákban indulni kívánó magyar csapatok listáját. Ennek értelmében a férfiaknál a nemzetközi harmadik vonalnak számító Eurochallenge Kupában az áprilisban negyedik helyen végző Szolnoki Olaj, továbbá az Atomerőmű SE és az EGIS Körmend indul. Ha az idehaza bajnok és kupagyőztes szolnokiak indulási jogot kapnak egy osztállyal feljebb, az Európa-kupában, akkor ott kívánnak szerepelni.

A nőknél az idén 16 csapatosra szűkülő Euroligában két magyar csapat indulását biztosította az európai szövetség (FIBA Europe), ám egy klub sem élt a lehetőséggel. Így az Euroliga 1996-os újjászervezése óta először nem lesz magyar együttes a kontinentális elitben.

A második vonalban, az Európa-kupában a hazai bajnok PINKK Pécsi 424, valamint a PEAC-Pécs, az Uniqa-Euroleasing Sopron, az Aluinvent DVTK Miskolc és a HAT-AGRO UNI Győr vesz részt.

Az MKOSZ vezetősége elfogadta a következő hazai versenykiírást, eszerint a férfi élvonalban 14 csapat indul, az Adria-ligában kezdő Szolnok ezúttal is az alapszakaszt követően csatlakozik majd a többiekhez. Az idén kieső Nyíregyháza és az NB I/B-ben második helyen végző MAFC is az élvonal tagja lesz.

A női első osztályban 10 csapat indulhat, így a Cegléd és a Vasas is – amely az idén a 9-10. helyért csatázott – ott lesz a mezőnyben.

Az elnökségi ülésen elhangzott, hogy az augusztusi nankingi ifjúsági olimpián az 1996. január 1. és 1997 december 31. között született játékosokból álló fiú és leány csapat is képviselheti Magyarországot a 3x3-as kategóriában.

Legfrissebb hírek

Női kosárlabda NB I: szekszárdi vereséggel rajtolt a címvédő Pécs

Kosárlabda
12 órája

Trónfosztás a láthatáron a női kosárlabda NB I-ben?

Kosárlabda
2026.09.24. 07:36

Mi sem vagyunk kriplik! – Fazekas Zoltán jegyzete

Kosárlabda
2026.09.23. 23:46

Megvan a Sopron és a Diósgyőr ellenfele a kosárlabda Euroligában – Lelik egy lepattanó híján tripla duplázott

Kosárlabda
2026.09.23. 20:33

Lelik Rékának akár ugródeszkának is jó lehet a török kaland

Kosárlabda
2026.09.23. 07:35

WNBA: Juhász Dorkáék kikaptak a New York Libertytől

Kosárlabda
2026.09.19. 08:56

Három helyet javított a világranglistán a női kosárlabda-válogatott

Kosárlabda
2026.09.17. 15:29

Laczka Miklós: Irreális elvárás, hogy folyamatosan kiemelkedőek legyünk

Kosárlabda
2026.09.16. 11:01