Férfi kosár: ismét Real-Barca döntő lesz a bajnokságban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.06.16. 00:07
Sorozatban a harmadik szezonban rendeznek Real Madrid–Barcelona döntőt a spanyol kosárlabda-bajnokságban. A fővárosiak az Unicaja Málagát búcsúztatták 3–1-es összesítéssel, míg a katalánok az alapszakasz második helyén végző Pamesa Valenciát ejtették ki 3–2-vel.

A címvédő Real Madrid pályaelőnyből várhatta a bajnokság negyedik helyén záró Unicaja Málaga elleni párharcot, mely az egyik fél harmadik sikeréig tartott. A királyiak az első két mérkőzést hazai közönség előtt óriási küzdelemben megnyerték, majd sima vereséget szenvedtek Málagában. A negyedik meccset azonban hosszabbítás után már megnyerte idegenben a Real, így bejutott a döntőbe.

A Valencia–Barcelona párharc érdekességét az szolgáltatta, hogy mind az öt mérkőzést az idegenben pályára lépő csapat nyerte meg. A katalánok 2–0-s előnybe kerültek két mérkőzést követően, de a Palau Blaugranában nem tudták lezárni a fináléba jutás kérdését. A mindent eldöntő ötödik találkozón ugyanakkor ismét a látogató győzött, amelynek következtében sorozatban a harmadik szezonban rendeznek Real–Barca döntőt.

A fináléban a madridiak évezhetik a pályaelőnyt.

FÉRFI KOSÁRLABDA, SPANYOL BAJNOKSÁG
ELŐDÖNTŐ
Real Madrid (1.)
–Unicaja Málaga (4.) 98–93 – hosszabbítás után
Real Madrid–Unicaja Málaga 89–87
Unicaja Málaga–Real Madrid 88–75
Unicaja Málaga–Real Madrid 79–89 – hosszabbítás után
Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc végeredménye: 3–1, a Real Madrid javára

Pamesa Valencia (2.)–Barcelona (3.) 58–77
Pamesa Valencia–Barcelona 59–60
Barcelona–Pamesa Valencia 70–74
Barcelona–Pamesa Valencia 63–81
Pamesa Valencia–Barcelona 75–77
Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc végeredménye: 3–2, a Barcelona javára

Legfrissebb hírek

Férfi kosárlabda NB I: a Falco az esélyes a kiegyenlített mezőnyben

Kosárlabda
Tegnap, 9:37

Férfi kosár: a nehézségek összekovácsolják a Honvédot

Kosárlabda
2026.09.23. 11:44

Férfi kosárlabda vb-selejtező: Pongó helyett Cseh került be a szlovénok elleni keretbe

Kosárlabda
2026.08.29. 09:15

Új úton a szegedi kosarasok

Kosárlabda
2026.08.27. 14:05

A magyar kosárválogatott tudja, mi a tét, de nem akar magára terhet rakni a vb-selejtezőn

Kosárlabda
2026.08.27. 10:24

Wittmann Krisztián 99 százalékig biztos benne, hogy ez lesz az utolsó évada

Kosárlabda
2026.08.08. 10:25

Félénkebbek, de hódítani akarnak – férfi kosár NB I

Kosárlabda
2026.08.04. 13:14

 A címvédő már kész van, de nincs mindenki ilyen jó helyzetben

Kosárlabda
2026.08.03. 14:05