Női NB I: „Hogy Pécs ismét kosárlabda-fellegvár legyen"

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.04.21. 15:54
Nagy-Bujdosó Nóra, a PEAC-Pécs kosárlabdázója érezte, hogy legyőzik a Sopront az NB I elődöntőjében, és létrejön a baranyai finálé a női bajnokságban.

„Éreztük (Fűrész) Diával. Olyan érzésünk volt, mint a Magyar Kupa döntője előtt, valami volt a levegőben – idézi a bama.hu Nagy-Bujdosó Nórát, aki fájós bokával ért haza a soproni meccsről. – Kiment egy kicsit, de nem vészes, biztosan tudok majd játszani az első mérkőzésen."bama.hu Nagy-Bujdosó Nórát, aki fájós bokával ért haza a soproni meccsről. – Kiment egy kicsit, de nem vészes, biztosan tudok majd játszani az első mérkőzésen."

Mint ismert, a másik ágról a PINKK-Pécsi 424 jutott be a fináléba, amely bár Komlón játssza a hazai találkozóit (így lesz ez a döntőben is), ugyanúgy a pécsi kosaras hagyományokból táplálkozik, mint a PEAC-Pécs.

„Nem is tudom már, kivel beszéltem a szezon elején, de akkor mondtam, mennyire durva lenne, ha ez a két csapat kerülne a döntőbe – folytatta a PEAC csapatkapitánya. – Valamiért így kellett történnie, biztos van valami oka annak, hogy így alakult. Talán éppen ez kell ahhoz, hogy Pécs ismét kosárlabda-fellegvár legyen, hogy újra annyian jöjjenek ki a meccsekre, mint korábban, olyan legyen a hangulat, mint régen."

A kiírás szerint a döntő szerdán kezdődik a PEAC-Pécs otthonában, majd pénteken folytatódik Komlón, a harmadik összecsapás hétfőn, a negyedik szerdán, az ötödik pénteken lenne. Az első mérkőzést a Digi Sport szerdán 20.35-től adná élőben – írja a bama.hu. A szövetség honlapján egyelőre 18 óra szerepel az első csata kezdési időpontjaként.

Legfrissebb hírek

Női kosár NB I: szoros meccs után pécsi előny a fináléban

Kosárlabda
22 órája

Varga Alíz: Megérdemeljük, hogy megnyerjük ezt a bajnokságot!

Kosárlabda
Tegnap, 10:10

Női kosárlabda NB I: kiesett az élvonalból a Szigetszentmiklós

Kosárlabda
2026.04.26. 20:31

Másodszor is legyőzte a Sopront, bejutott a női kosárlabda döntőjébe a DVTK

Kosárlabda
2026.04.25. 18:43

Tizenkét év után döntőbe jutott a Pécs a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2026.04.22. 19:48

Női kosár NB I: a DVTK a Sopront, a Pécs a TFSE-t verte magabiztosan az elődöntő nyitányán

Kosárlabda
2026.04.18. 19:41

Női kosár NB I: motivált és pihent DVTK vár a friss kupagyőztes Sopronra

Kosárlabda
2026.04.18. 10:20

Megtette az első lépést a Szekszárd az ötödik hely felé a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2026.04.17. 20:43
Ezek is érdekelhetik