Férfi kosár: fegyelmi okokból távozik a körmendi játékos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.02.25. 08:40
Már nem a férfi kosárlabda NB I-ben szereplő Körmend játékosa Muhammad El-Amin, miután a vasi klub szerződést bont vele.

El-Amin játékára már nem számít a Körmend a bajnokság hátralévő részében – írja a nyugat.hu Zsebe Ferencre hivatkozva. Az ügyvezető a Körmend hivatalos honlapján elmondta, fegyelmi okai vannak a szakításnak.

„Mivel a szerződésbontás még nem történt meg, ezért nem szerettünk volna a dolgok elébe menni, de El-Amin már megjelentette a hírt az egyik közösségi portálon, így egyelőre csak megerősíteni szeretnénk az információt, amelynek oka a következő: az elmúlt hetekben tapasztaltak miatt a klub fegyelmi okokból büntetést szabott ki a játékosra, amit ő nem fogadott el, ezért fogunk szerződést bontani vele. Részletesebb tájékoztatást akkor jelentetünk meg, ha ez megtörtént, de addig is szeretnénk jelezni, hogy a klub gőzerővel dolgozik azon, hogy a pénteki átigazolási határidőig találjon játékost, akivel megerősíthetjük a csapatot” – idézi a Körmend portálja Zsebe Ferencet.

Legfrissebb hírek

Maronka Zsombor a következő idényben is Hamburgban kosarazik – hivatalos

Kosárlabda
2026.07.16. 16:56

Vojvoda Dávid: Valamit biztos jól csináltunk Hanga Ádámmal

Kosárlabda
2026.07.07. 12:28

Videó: Hanga és Vojvoda is elköszönt a válogatottól

Kosárlabda
2026.07.07. 00:44

A belgák elleni győzelemmel zárta a vb-selejtező első csoportkörét a magyar férfi kosárlabda-válogatott

Kosárlabda
2026.07.06. 19:54

Lauri Markkanen vezérletével a finn kosárlabda-válogatott a csoportelsőségre tör

Kosárlabda
2026.07.01. 09:00

Maronka Zsombor: Mindenki a legjobb formájában érkezett

Kosárlabda
2026.06.25. 07:59

Külön szektor a magyar B-középnek a MET Arénában

Kosárlabda
2026.06.16. 18:04

Somogyi Ádám: Óriási motivációval érkezem a Bilbaóhoz!

Kosárlabda
2026.06.15. 07:03