Férfi kosár Euroliga: Hangának kijött a lépés a Barcelona ellen

ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)
Vágólapra másolva!
2014.02.20. 23:38
Ma este ugyan zsinórban (minden porondot számításba véve) nyolcadszor is kikapott a Laboral Kutxa – most az Euroliga top 16-os csoportkörének hetedik fordulójában –, de honfitársunk, Hanga Ádám jó és eredményes játéka a Barcelona ellen mindenképp örömteli!

LABORAL KUTXA–BARCELONA 68–80 LABORAL KUTXA–BARCELONA 68–80

Lamont Hamilton és Giuseppe Poeta sérülés miatt, a frissen igazolt Lamar Odom pedig a szabályok miatt nem játszhatott a baszkoknál, ám Thomas Huertel némi meglepetésre már most visszatért Hangáéknál, s ennek meg is látszott az eredménye a Scariolo-legénység játékán, sokáig pariban volt a Laboral a 24 pontos, 9 lepattanós Ante Tomic vezette veretlen riválissal, ám végül nem tudottt a győzelemhez igazán közel kerülni sem a Fernando San Emeterio (22 pont, 4 lepattanó) húzta vendéglátó.

Hanga Ádám csereként pályára lépve összesen bő 18 percet kapott, ami alatt 9 pontot, 3 lepattanót, 2 szerzett labdát és 2 kiharcolt faultot jegyzetek fel a neve mellé 2 eladott labda társaságában, 4-ből 3-as mezőnyözéssel (2-ből 1 tripla) és 4-ből 2-es büntetőzéssel.

Érdekesség, hogy a vendégeknél a két büntetőt is értékesítő Juan Carlos Navarro egy újabb örökranglista egyedüli első helyezettje lett, ő értékesítette a legtöbb kísérletet eddig a vonalról az Euroligában.

A Laboral legközelebb szombaton 20:15-től játszik a spanyol bajnokságban, méghozzá a Valladolidot fogadja hazai környezetben, majd az Euroligában csütörtökön 20:45-től az Unicaja Malagával játszik otthon Hanga klubja.

EMPORIO ARMANI MILANO–UNICAJA MÁLAGA

Hiába tért vissza meglepően korán Earl Calloway (0 pont és 0 gólpassz 16 perc alatt) a dupla duplázó Stimac vezette Malagánál, Zoran Dragic (6 pont) és Ryan Toolson (5 pont) betlijeit nem bírta el a vendég gárda, mely már 20-as hátrányban is volt az élete formájában pattogtató Keith Langford (29 pont, 14-ből 10-es mezőnyözés) fémjelezte Milanóval szemben. Az olaszok ellensúlyozni tudták Alessandro Gentile hiányát is, pedig az amerikai hátvéden kívül senki sem hozott átlagon fölüli produkciót Banchi mester fiai közül.

A Milano legjobb dobói: Langford 29/6, Jerrells 13/9, Samuels 10
A Malaga legjobb dobói: Caner-Medley 18/6, Stimac 13, Suarez, Dragic 6-6

PANATHINAIKOSZ–OLYMPIAKOSZ

A 9 pontos, 8 gólpasszos Diamantidisz irányította Pana úgy nyerte meg a görög házirangadót, hogy a 40 perc alatt egy pillanatra sem volt nagyobb a különbség négy pontnál egyik fél javára sem. A hajrában jobb büntetőzésének, illetve higgadtságának köszönhette ezt a diadalt a hazai gárda, egyedül Stephane Lasme (18 pont, 5 lepattanó) volt az, aki egyénileg is villogott, de Szpanulisz teljes kikapcsolása (6 pont, 9-ből 1 tripla, 0 gólpassz) volt az az extra, amivel ezt a csatát hozni tudta a Panathinaikosz a Law-t még mindig kényszerből jegelő címvédő ellen.

A Panathinaikosz legjobb dobói: Lasme 18, Ukic 14/6, Diamantidisz 9/3
Az Olympiakosz legjobb dobói: Perperoglu 12/3, Printezisz 10/3, Mancarisz 6/6, Szpanulisz 6/3, Lojeski, Dunston 6-6

PARTIZAN BEOGRAD–GALATASARAY

Az első félidő derekán még úgy festett, hogy Bogdan Bogdanovics (23 pont, 6 lepattanó, 6 gólpassz) és fiatal társai a most hiányzó Kinsey és a régóta nélkülözött Miloszavljevics, Bertans, Westermann trió nélkül is behúzzák ezt a fontos rangadót, ám Furkan Aldemir (9 pont, 6 lepattanó, 6 blokk) és a poraiból feltámadó Henry Domercant egy 4-19-es rohamot vezényelt le a török bajnoknak, ami után már nem volt megállj a vendégeknél, ezennel Carlos Arroyóék (16 pont, 3 gólpassz) megtartották reális esélyeiket a Top 8-ba jutásra négy, hónapok óta hiányzó kulcsemberük nélkül is.

A Partizan legjobb dobói: Bog. Bogdanovics 23//6, Lauvergne 15, Tepics 13/3
A Galatasaray legjobb dobói: Domercant 18/12, Arroyo 16/9, Arslan 10/6

EUROLIGA

E-CSOPORT
Laboral Kutxa (spanyol, 1–6)–Barcelona (spanyol, 7–0) 68–80

A Laboral legjobb dobói: San Emeterio 22/3, Pleiss 15, Hanga 9/3
A Barcelona legjobb dobói: Tomic 24, Huertas 16/12, Navarro 15/12
TOVÁBBI EREDMÉNYEK
Panathinaikosz (görög)–Olympiakosz (görög) 66–62
Emporio Armani Milano (olasz)–Unicaja Málaga (spanyol) 70–59

AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA
1. FC Barcelona Regal (spanyol) 7 7 547–483 14
2. Emporio Armani Milano (olasz) 7 4 3 511–485 11
3. Olympiakosz (görög) 7 4 3 520–495 11
4. Panathinaikosz (görög) 7 4 3 488–474 11
5. Unicaja Málaga (spanyol) 7 3 4 522–537 10
6. Fenerbahce (török) 6 2 4 490–486 8
7. Anadolu Efes (török) 6 2 4 394–440 8
8. Laboral Kutxa (spanyol) 7 1 6 501–573 8

F-CSOPORT
Partizan Beograd (szerb)–Galatasaray (török) 70–78

AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA
1. CSZKA Moszkva (orosz) 6 5 1 478–415 11
2. Maccabi Electra (izraeli) 6 5 1 484–442 11
3. Real Madrid (spanyol) 6 5 1 503–462 11
4. Galatasaray (török) 7 3 4 541–535 10
5. Lokomotiv Kuban (orosz) 6 3 3 456–465 9
6. Bayern München (német) 6 2 4 433–466 8
7. Partizan Beograd (szerb) 7 1 6 497–565 8
8. Zalgiris Kaunas (litván) 6 1 5 453–495 7

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik