Női kosár: klasszis lett centert szerződtetett a PEAC-Pécs

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.14. 13:08
Újabb játékost szerződtetett a PEAC-Pécs női kosárlabdacsapata: a kiváló lett centerrel, Ieva Kublinával a szezon végéig szóló megállapodást kötött (ha az orvosi, fizikai vizsgálatokon megfelel) az Európa-kupában is érdekelt pécsi klub.

A 31 éves kosaras a 2012–2013-as idényben a török sztáregyüttesben, a Fenerbahcéban játszott, majd néhány hónappal ezelőtt térdműtéten esett át, s azóta Rigában edzett és tartotta karban magát.

„Kublina a műtétje miatt három-négy hónapot hagyott ki, az ősszel nem volt csapata, s ezáltal nyílt lehetőségünk arra, hogy egy ilyen kvalitású, nagy tapasztalatú játékost számunkra kedvező feltételekkel magunkhoz édesgessünk” – mondta Mészáros Zalán, a PEAC-Pécs ügyvezető igazgatója, hozzátéve, hogy erre más körülmények között valószínűleg nem lett volna esélyük.

Kublina Győrben együtt játszott a mostani pécsi csapatból Nagy-Bujdosó Nórával és Raksányi Krisztinával, Diósgyőrben pedig Fűrész Diánával, akik mindhárman pozitív véleménnyel voltak róla.

Ieva Kublina sok csapatnál megfordult pályafutása során, s kétszer magyar együttesben is kosarazott. Tíz évvel ezelőtt a Miskolc játékosa volt, míg a győrieknél a 2010–2011-es szezonban légióskodott, ahol MK-bronzérmet szerzett. Szinte bejárta Európát, játszott a litván Lietuvasban, a francia Mondeville-ben és Bourges-ban, a Prágában, legutóbb pedig a Fenerbahcéban.

A PEAC-Pécs soron következő mérkőzése, az Európa-kupa nyolcaddöntője szempontjából érdekes információ, hogy szerepelt a Dinamo Moszkvában is, a sorozat címvédőjét Zseljko Djokics együttese most csütörtökön fogadja 17.30 órától.

Legfrissebb hírek

Sorsoltak a női kosár Ek-ban: jó helyre került a Pécs

Kosárlabda
2025.07.23. 12:03

Női kosárlabda NB I: horvát irányítóval erősített a bajnok Sopron

Kosárlabda
2025.07.11. 16:24

A Pécs főtáblás, a Szekszárd selejtez a női kosárlabda Európa-kupában

Kosárlabda
2025.07.09. 14:47

Aho Tyra hosszabbított a DVTK-val

Kosárlabda
2025.07.08. 14:05

Fegyverneky Zsófia: Sikerült egyben tartani a bajnokcsapat gerincét

Kosárlabda
2025.07.08. 10:48

Jelena Brooks: Ha rá tudok állni a lábamra, akkor játszom

Kosárlabda
2025.07.06. 12:17

Nem indul nemzetközi kupában a Győr női kosárlabdacsapata

Kosárlabda
2025.07.01. 11:16

Lefagytak a spanyolok a hajrában, a belgák drámai csatában védték meg címüket a női kosár Eb-n

Kosárlabda
2025.06.29. 21:25
Ezek is érdekelhetik