Női kosár: plüssállatokat küldenek Kovacsevicsnek

MTI MTIMTI MTI
2013.11.06. 14:19
Két hónappal a tragikus közlekedési baleset után lehetetlen küldetésnek tartja Fűzy András, a HAT-AGRO UNI Győr társadalmi elnöke a női kosárlabda Euroligában való szereplést, a továbbjutást a csoportból, és azt, hogy csapat a csütörtöki rajton helytálljon a címvédő Jekatyerinburg ellen.

„Nagy öröm, hogy egyáltalán itt lehetünk, és a harmadik szezonunkat kezdhetjük az Euroligában – mondta az együttes szerdai sajtótájékoztatóján Fűzy András. – Az elmúlt két hónapban sokat beszélgettünk, és sokszor úgy éreztük, lehetetlen küldetés, hogy felkészüljünk a november 7-i rajtra."

A győri kosárcsapatot egy soproni mérkőzésre szállító autóbusz Kapuvárnál ütközött össze szeptember 7-én egy személyautóval. A balesetben Tapodi Péter klubigazgató a helyszínen meghalt, Fűzy Ákos vezetőedző a győri kórházban vesztette életét, és több játékos súlyosan megsérült.

Fűzy András – akinek Fűzy Ákos az unokatestvére volt – úgy fogalmazott: a második lehetetlen küldetés a címvédő orosz Jekatyerinburg elleni helytállás, a harmadik pedig a csoportból való továbbjutás lenne. A győriek a Jekatyerinburg mellett a francia Bourges, a szlovák Kosice, az olasz Schio és a török Kaiseri csapatával vannak egy csoportban.

„Az orosz csapat olyan a női kosárlabdában, mint labdarúgásban a Barcelona vagy a Real Madrid – vette át a szót Szentendrei Áron vezetőedző. – Tele van olimpiai és világbajnokokkal, míg mi az ismert körülmények miatt még mindig csak kilencen edzünk, így az öt az öt elleni játékot sem tudjuk gyakorolni."

Hozzátette: december elsején kapcsolódnak be a magyar bajnokságba, reméli, addigra Koch Dóra, Pénzes Kinga és Czirják Noémi is visszatérhet.

A győri klub arra kéri szurkolóit, hogy a csütörtökön 18 órakor kezdődő mérkőzésre az Egyetemi Csarnokba mindenki hozzon magával egy plüssállatkát, és azokat a játékosok bemutatásakor dobja a pályára. Ezeket összegyűjtik, és elviszik majd Belgrádba Natasa Kovacsevicsnek, akinek a baleset után térd alatt amputálni kellett az egyik lábát.

Legfrissebb hírek

Ötmilliós jutalmat kapott a Sopron Basket az MK-győzelemért

Kosárlabda
23 órája

Női kosár NB I: nem játszhat a döntőben a Pécs két legjobbja

Kosárlabda
2026.04.27. 11:56

Másodszor is legyőzte a Sopront, bejutott a női kosárlabda döntőjébe a DVTK

Kosárlabda
2026.04.25. 18:43

Franciaországgal, Nigériával és Dél-Koreával egy csoportban a magyarok az őszi női kosárlabda-vb-n

Kosárlabda
2026.04.21. 19:11

Női kosár Euroliga: Juhász Dorka nélkül vesztette el a finálét a Galatasaray

Kosárlabda
2026.04.19. 22:21

Sopron: szerencsés tizenhármas

Képes Sport
2026.04.14. 11:04

Női kosárlabda NB I: Győrben nyert a Szigetszentmiklós, otthon a Cegléd

Kosárlabda
2026.04.11. 20:15

Csoportelsőként elődöntősök a mieink a női 3x3-as kosár-vb-selejtezőn

Kosárlabda
2026.04.11. 12:26
Ezek is érdekelhetik