Kosárlabda, Euroliga: az Olympiakosz megvédte címét

ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)
Vágólapra másolva!
2013.05.12. 23:19
null
A Real Madrid nem tudta letaszítani trónjáról az Olympiakoszt (fotó: Reuters)
Megtörtént, amire kevesen számítottak még három nappal ezelőtt is: az Euroliga Final Fourját megint a görög Olimpiakosz nyerte, tavalyhoz hasonlóan idén is úgy, hogy a fogadóirodáknál a legesélytelenebbnek tartották Vasszilisz Szpanuliszékat. A történet még ennél is cifrább, hiszen a londoni döntőben 17 pontos hátrányból nyert igen simán a hellén had, miután egy éve 19 egységnyi differencia után fordított az Olimpiakosz!

 

 

 

Egy éve ilyenkor az európai kosárlabdázás történetének egyik, ha nem a legnagyobb csodájának tituláltuk az akkor megfiatalított, „lebutított" Olympiakosz győzelmét az Euroliga döntőjében, amit egy utolsó másodperces Printezisz-kosárral nyert meg az akkor még Dusan Ivkovics edzette görög klub. Nos, mint ahogy azt tartja a mondás, az igazán nagy címeket megvédeni talán nehezebb is, mint "szimplán elhódítani", s ha ehhez hozzávesszük, hogy a piros-fehérek legendás szakvezetője elhagyta a fedélzetet, még címvédőként is kis túlzással elképzelhetetlennek tűnt, hogy 2013-ban is Vasszilisz Szpanulisz és társai emelhetik magasba a kontinens topsorozatának trófeáját. Ám a szakmai berkekben rengeteget támadott Jorgosz Barcokasz megcsinálta a kis túlzással lehetetlent és elvezette fiait a londoni fináléba, ahol a favoritnak tartott Real Madrid egy 27–10-es első negyeddel „üdvözölte" a helléneket.

Azt követően viszont egy egészen másik mérkőzés kezdődött, melyen a maradék 30 percben 90(!) pontot termelő Olympiakosz a védekezésbeli szigorításával megalapozott egy újabb emlékezetes fordítást, ami azzal kezdődött, hogy a második játékrészben 4 egységnyire faragta a differenciát az Acie Law (20 pont, 5 gólpassz, 31-es index) húzta Olympiakosz, majd a harmadik etapban feléledt a szezon és a tavalyi Final Four MVP-je, az a Vasszilisz Szpanulisz, aki kosarat sem szerzett az első 20 percben, ám három gyors triplát is elsüllyesztett a fordulást követően. A Laso-legénység ászai ugyan lehajtott fejjel mentek előre támadásban, de védekezésben képtelenek voltak lereagálni, amit a görögök műveltek.

A záró negyedben úgy tűnt, idejekorán el is dönti a derbit a tavalyi bajnok, de a 21-et szóró Rudy Fernandez fémjelezte madridiak nem adták fel, s még egyszer visszakapaszkodtak 8 pontnyira, de a Barcokasz-tanítványoknak helyén volt a szívük és higgadtak tudtak maradni, ami végül Euroliga-győzelmet, s egyben duplázást ért. Hasonlót legutóbb 2005-ben vitt véghez a Maccabi Tel-Aviv, azóta egy szupercsapatnak sem sikerült az ismétlés.

A Final Four MVP-jének azt a Szpaunuliszt választották – sorozatban másodszor, karrierje során már harmadszor –, aki 22 pontot szórt a második félidőben, úgy, hogy az első negyed vége előtt volt olyan pillanat, amikor -9-es indexmutatóval rendelkezett és úgy festett, hogy rajta mehet el a hellének diadala... A mostani 12-es keretből 9-en tavaly is ünnepelhettek az Olympiakosznál, s a 10. Mancarisz is csak sérülés miatt maradt ki a londoni keretből...

KOSÁRLABDA, EUROLIGA, DÖNTŐ
Olimpiakosz (görög)–Real Madrid (spanyol) 100–88

Az Olimpiakosz legjobb dobói: Szpanulisz 22, Law 20, Hines 12
A Real Madrid legjobb dobói: Fernandez 21, S. Rodriguez 17, Llull 14

A londoni Final Four végeredménye:
1. Olimpiakosz (görög)
2. Real Madrid (spanyol)
3. CSZKA Moszkva (orosz)
4. Barcelona (spanyol)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik