Férfi kosár: Lóránt dupla duplával segítette a Virtust

ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)
2013.05.05. 23:17
null
A kosárlabdázó Lóránt Péter az eddigi legfontosabb olasz élvonalbeli mérkőzésén játszott a legjobban: csereként beállva dupla duplájával szinte egymaga rángatta ki a gödörből a nem túl jól kezdő Virtus Romát, amely végül simán nyert a Montegranaro ellen, így a harmadik helyről várhatja a rájátszást. Lóránt klubja a Reggio Emiliával csatázik majd a legjobb négybe kerülésért.

Lóránt csereként kapott szerepet, és összesen 22 percet volt a pályán. Ezalatt idénycsúcs-beállítást jelentő 15 pontjával a hazaiak legjobb dobója lett az alapszakasz MVP-jének megválasztott Luigi Datome (13 pont, 6 lepattanó) előtt. Ezen felül 11 lepattanó (szezoncsúcs), 2 gólpassz, 1 blokk, 1 szerzett labda és 1 kiharcolt fault került fel a neve mellé. Mezőnyből 12-ből 6-os mutatót hozott össze, 3-ból 3-as triplázással, 2 büntetőkísérletét viszont elrontotta. Amikor pályára került az első negyed végén, még hátrányban volt a Virtus, amely honfitársunk triplájával vette át a vezetést a második etap derekán, majd meg sem állt a győzelemig (82–64). Lóránt 20 VAL-jával (szintén szezoncsúcs) a találkozó legértékesebb játékosa lett.

A Virtus Roma 20–10-es mérlegével a harmadik helyen végzett a 16 csapatos alapszakaszban, így a hatodik kiemelt Reggio Emiliával vívhatja majd a playoff negyeddöntőjét az egyik fél negyedik győzelméig.

Az alapszakaszt a 23–7-es mutatójával a Cimberio Varese nyerte meg, az idény elején az Európa-kupában is résztvevő Sassari (22–8) második lett.

Legfrissebb hírek

Szegedről erősített az ezüstérmes Szolnok a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2026.06.02. 16:10

Tóth Ádám: Ezt a kiesést sohasem lehet feldolgozni

Kosárlabda
2026.06.02. 12:12

Férfi kosárlabda NB I: külföldön folytatja pályafutását a szolnoki közönségkedvenc – hivatalos

Kosárlabda
2026.06.01. 14:41

Kiütés a döntő ötödik meccsén: Szolnokon nyerte meg a férfi kosár NB I-et a Falco

Kosárlabda
2026.05.27. 20:02

Hat játékosától is elköszönt az Alba Fehérvár kosárcsapata

Kosárlabda
2026.05.26. 23:07

Hazai pályán egyenlített a Szombathely a férfi kosárlabda NB I döntőjében

Kosárlabda
2026.05.19. 20:05

Hanga Ádám még nem döntött a folytatásról

Kosárlabda
2026.05.19. 19:35

A Honvéd lett az ötödik a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2026.05.15. 19:36
Ezek is érdekelhetik