Férfi kosár Euroliga: a Pana egyenlített Barcelonában

ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)
2013.04.11. 22:38
Akik titkon bíztak egy, még az első meccsnél is izgalmasabb, még kiszámíthatatlanabb csatában a Barcelona–Panathinaikosz kosárlabda Euroliga-negyeddöntő második felvonása előtt, talán azok sem sejtették, hogy ennyire drámai véget ér ez a mérkőzés, amely az egyetlen volt ezen az estén a kontinens topsorozatában. Dimitrisz Diamantidisz az idei kiírás talán legnagyobb dobásával a hajrában nyerte meg a találkozót a két napja ellentmondásos körülmények között elbukó Panának, így 1–1-gyel mehetnek a felek Athénba, ahol akár el is dőlhet az egyik csapat harmadik győzelméig tartó párharc. Nézzük a részleteket!

Az első összecsapás után rengeteg kritika érte az akkor győztes Barcelonát és a játékvezetést is, ám erre a csatára a katalánok is nagyon összeszedték magukat, s a sporik sem befolyásolták a derbi alakulását. Bár szerkezeti előnyét elvesztette a Barca Pete Mickeal korábbi kidőlésével, ám Juan Carlos Navarro (20 pont) a sorozat valaha volt legjobb dobója a hátára vette övéit ezen az estén, s a fiatal Abrines is kitett magáért spanyol oldalon, így általában előrébb tartott a Pascual-legénység, mely 13-as fórral is rendelkezett már, amikor megindult a nagy hellén hajrá.

James Gist (14 pont, 7 lepattanó) és Stephan Lasme (9 pont, 7 lepattanó, 3 blokk) újfent „kicsinálták” a levegőben a katalánokat, Erazem Lorbek most is szenvedett az atletikus duó ellen, Diamantidisz pedig még időben hátára vette a Panathinaikoszt. Az utolsó percekben óriási volt a feszültség a parketten, s a meccs egyik legjobbja, Navarro hibázott el egy büntetőt, ami után hosszú ideje maradt a 2011-es bajnoknak, hogy egalizáljon, vagy esetleg fordítson. Diamantidisz elvállalta az egy-egyet a centerrel, Nathan Jawai-jal és emberről, visszalépve varrta be a triplát, ami után csak 9 másodperce maradt a Barcának, hogy egy egységnyi hátrányból megmentse a találkozót. A hazaiak viszont már nem tudták a gyűrűbe gyömöszölni a labdát, az első meccs hőse, Jasikevicius rontott, a Pana pedig úgy mehet Athénba, mint két esztendeje ugyanilyenkor: amennyiben hozza a két hazai összecsapását, úgy kiveri a pályaelőnnyel induló Barcelonát!

A Barcelona legjobb dobói: Navarro 20, Abrines 10, Lorbek 7
A Panathinaikosz legjobb dobói: Gist 14, Bramos 13, Diamantidisz 10

 

FÉRFI KOSÁRLABDA EUROLIGA
NEGYEDDÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS
Barcelona (spanyol)–Panathinaikosz (görög) 65–66

Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 1–1

Legfrissebb hírek

Férfi kosárlabda Euroliga: őrzi második helyét az Olympiakosz; a Hapoel Tel-Aviv is menetel

Kosárlabda
6 órája

Férfi kosárlabda Euroliga: az Olympiakosz legyőzte az élen álló Fenerbahcét

Kosárlabda
2026.03.17. 23:16

A Zvezda lezárta a címvédő nagy sorozatát az Euroligában, Gudurics elérte a háromezres határt

Kosárlabda
2026.03.13. 23:20

Férfi kosárlabda Euroliga: a Dubai sorozatban ötödször, a Real Madrid negyedszer nyert

Kosárlabda
2026.03.12. 23:12

Férfi kosárlabda Euroliga: nyert a Partizan Beograd Bolognában

Kosárlabda
2026.03.11. 23:24

Férfi kosárlabda Euroliga: az Olympiakosz nyerte meg a görög rangadót

Kosárlabda
2026.03.06. 23:04

Sorozatban kilencedik győzelmét aratta a Fenerbahce a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2026.03.05. 23:36

Otthon kapott ki a Panathinaikosz; simán nyert a Real Madrid és a Valencia a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2026.02.26. 22:58
Ezek is érdekelhetik