Női kosár Eb: Romániával közösen rendezünk 2015-ben

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.11.19. 13:31
Magyarország nem egyedül, hanem Romániával közösen rendezi meg a 2015-ös női kosárlabda Európa-bajnokságot.

Az európai szövetség (FIBA Europe) végrehajtó bizottságának szlovéniai ülésén az a döntés született, hogy a magyar házigazdák kérésének engedve Románia csatlakozhat társrendezőként, az Eb-nek otthont adó városokat pedig később teszik közzé.

„Újdonság, hogy a 2015-ös Eb-n már húsz csapat szerepel majd, és a több helyszínnel több szurkolót tudunk bevonni, a határon túl várhatóan Temesváron és Nagyváradon lesznek meccsek – nyilatkozta az MTI-nek hétfőn Sterbenz Tamás, a magyar szövetség főtitkára. – A románok kerestek meg bennünket, így szorosabb sportpolitikai együttműködés valósulhat meg a két ország között, és természetesen a költségek is jobban eloszlanak."

A FIBA Europe első alkalommal adta két országnak a rendezés jogát, s ez azt jelenti, hogy Magyarország és Románia válogatottjai rendezőként, selejtezők lejátszása nélkül indulhatnak a kontinensviadalon.

Magyarország tavaly december 18-án nyerte el az esemény rendezési jogát. Az eredeti tervek szerint a csoportmérkőzéseket Sopronban és Győrben, a középszakaszt Veszprémben és Szombathelyen, helyosztókat pedig Budapesten bonyolították volna le.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik