Ha nehezen is, de ismét legyőztük a finneket

Vágólapra másolva!
2010.08.23. 18:02
null
Krivacsevics volt a magyar csapat egyik legjobbja (Fotó: Fuszek Gábor)<br />
A magyar női kos&aacute;rlabda-v&aacute;logatott Eur&oacute;pa-bajnoki selejtezőn 61&ndash;56-os győzelmet aratott Finnorsz&aacute;gban. Sz&eacute;kely Norbert egy&uuml;ttese m&aacute;sodik siker&eacute;t aratta a sorozatban.

Nehéz helyzetben kellett helytállnia a magyar kosárválogatottnak. Nem elég, hogy a csapat mindössze egy győzelmet szerzett (öt vereség mellett) eddig az Európa-bajnoki selejtezőkön, még egyik legjobb játékosát, Fegyverneky Zsófiát is nélkülöznie kellett.

Csapatunk rutinos húzóembere lábsérülést szenvedett korábban, a sérült testrészt be is gipszelték, így a pénteki, Bulgária elleni összecsapáson sem szerepelt. És természetesen most sem volt ott a pályán.

Az ellenfél ezúttal az a finn válogatott volt, amely még mérkőzést sem nyert a mostani selejtezősorozatban. Ennek ellenére a hazaiak tartották a lépést a mieinkkel.

Az első negyed végén Vida Anna két sikeres büntetőjével kellett megfordítania az állást a magyar válogatottnak. Természetesen az egypontos előnyből nem lehetett messzemenő következtetést levonni. Pláne úgy, hogy a szünet után közvetlenül jobbak voltak a finnek.

A 2. negyed elején a hazaiak sorozatban hét pontot termeltek, anélkül, hogy magyar egység került volna az eredményjelző táblára. A játékrészből már majdnem négy perc telt el, amikor is Nagy-Bujdosó duplájával négy pontra jött fel csapatunk. (19–15)

Szerencsére a folytatásban feljavult támadásban a magyar csapat, amely a nagyszünetre kétpontos vezetésre tett szert.

A harmadik játékrészben azonban csak nem akart ellépni riválisától a magyar csapat, amely eddigi egyetlen győzelmét két héttel ezelőtt pont a finnek ellen aratta. Az akkor 72–55-re nyerő csapat azonban most nagyon szenvedett.

A nagyszünetbeli kétpontos vezetés aztán az utolsó negyed előtt kétpontos hátránnyá alakult. A jó játék pedig az utolsó negyedben is váratott magára, öt perc volt már csak hátra, amikor is Horti és Krivacsevics is lélektanilag fontos pillanatban eresztett meg egy-egy pontos kettest.

A finnek azonban csak nem adták föl, megérezték a „vérszagot", hogy végre mérkőzést nyerhetnek a sorozatban: Korpivaara kettese és Kesänen triplája után már a hazaiaknál volt az egypontos előny – s már csak alig volt hátra két perc.

A végén aztán megrázta magát a magyar csapat, és ha nehezen is de behúzta a győzelmet, amellyel nagy valószínűséggel elkerüli, hogy a legrosszabb négy válogatott között legyen, és a kiesés elkerülésért kelljen játszania. Sőt, rájátszásban majd akár az Eb-szereplést is kiharcolhatja.

 

 NŐI KOSÁRLABDA EB-SELEJTEZŐ
C-CSOPORT
FINNORSZÁG–MAGYARORSZÁG 56–61 (12–13, 14–15, 19–15, 11–18)
Vantaa, 620 néző. V: Kokainis (lett), Rodriguez (német), Michaelides (svájci)
Az eredmény alakulása. 5. p.: 6–6. 14. p.: 19–13. 18. p.: 23–24. 21. p.: 30–28. 27. p.: 41–38. 30. p.: 45–41. 32. p.: 45–46. 36. p.: 51–55. 38. p.: 56–55
Kipontozódott: Varga (35. p.), T. Sten (40. p.)
FINNORSZÁG MAGYARORSZÁG
Kesänen 3/3 Fűrész D. 2
KORPIVAARA 16 SZLIMÁK 10
M. Sten 3/3 Nagy-Bujdosó 6
T. STEN 13 KRIVACSEVICS 16
TUUKKANEN 16 HORTI 11
Csere: Sario, Salomaa 2, Lähde 3/3, Valtakari Csere: Czank 5, Vida 2, Varga 5/3, Horváth Zsó. 4

 

A MÁSIK MÉRKŐZÉSEN
Bulgária–Montenegró 89–57 (28–17, 23–6, 20–11, 18–23)

 

 A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Bulgária 7 4/3 516:457 11
2. Törökország 6 5/1 416:375 11
3. Montenegró 6 5/1
440:400 11
4. Magyarország 7 2/5
453:470 9
5. Finnország 6 0/6 355:478 6
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik