Remek játékkal győztek és kaptak még egy esélyt a pécsiek

Vágólapra másolva!
2008.02.08. 19:42
A női kosárlabdázók legrangosabb nemzetközi kupasorozatában, az Euroliga nyolcaddöntőjének második mérkőzésén a MiZo Pécs 2010 együttese hazai pályán hárompontos győzelmet aratott a cseh Brno ellen, így 1-1-re alakította a két győztes mérkőzésig tartó párharc állását. A továbbjutásról döntő összecsapást Brnóban rendezik február 13-án.
Fegyverneky Zsófia társaival együtt erőn felül teljesített: a pécsiek jutalma győzelem és egy plusz brnói út lett
Fegyverneky Zsófia társaival együtt erőn felül teljesített: a pécsiek jutalma győzelem és egy plusz brnói út lett
Fegyverneky Zsófia társaival együtt erőn felül teljesített: a pécsiek jutalma győzelem és egy plusz brnói út lett
Fegyverneky Zsófia társaival együtt erőn felül teljesített: a pécsiek jutalma győzelem és egy plusz brnói út lett

A pécsi együttesben a lábsérüléssel bajlódó kulcsember, Iványi Dalma végül, ha összeszorított fogakkal, edzés nélkül is, de vállalta a játékot. Persze, játéka meghatározó a MiZóban, amelyre igen fontos mérkőzés vár a Brno ellen.

Ennek megfelelően kezdődött az összecsapás, érezhető volt, hogy a Pécsnek sokkal fontosabb a győzelem. Ők ugyanis az életben maradásukért játszottak, a csehek ellenben azzal a tudattal léphettek pályára: vereségük esetén a harmadik mérkőzésen hazai pályán kell majd dönteniük a továbbjutásról. Számukra hálásabb a leosztás.

Az már jóval kevésbé tetszhetett a Béres Tímeát is a soraikban tudó cseheknek, hogy az első negyedben a remekül védekező Pécs valósággal állva hagyta őket. Az első kosarat Iványi - ki más? - szerezte, majd jöttek a többiek is. Coelho kiválóan lepattanózott, labdaszerzésben is sokkal jobbak voltak a hazaiak a kicsit ráérős vendégekkel szemben. A pécsiek 13-5-re vezettek öt perc elteltével, jött is a cseh időkérés. Nem pörgött a Brno, Fegyverneky Zsófia viszont ismét felnőtt a feladathoz. Az első negyed végére kilencpontos előnyt szerzett a mindössze tízig jutó Brno ellen a Pécs (19-10).

A második negyed elején még tovább nőtt a két csapat közötti különbség (24-12), de akkor 6-0-s szériával feljöttek a vendégek. Iványi kétszer is rosszul passzolt, majd ütközött, le is kellett cserélni. Fegyverneky a szintén kiválóan játszó Vajda Anna társaságában próbálta meg átvenni az irányító szerepét, de csak hiányozott Iványi. Nem ment úgy a játék sem, tartását is kissé elvesztette a hazai gárda a szellemi vezér hiányában.

Érkezett vissza két rutinos légiós, Podrug és Coelho, még idejében, hogy ne kapjanak vérszemet a csehek. Iványi a hajrára azért visszajött - bár másodszor is felborították, utaztak rá -, a félidőre hétpontos előnnyel vonulhatott a Pécs (34-27).

A harmadik harmad az erőre kapó cseheké volt, aki kétpontosra tudták csökkenteni a különbséget a játékrész végére az akkor már kissé fáradni is látszó pécsiekkel szemben, de a vezetés még a hazaiaknál volt (45-43.)

Igaz, nem sokáig. A lényegesen rutinosabb kerettel bíró Brno rögtön átvette a vezetést a záró rész elején - ekkor érthetetlen játékvezetői ítéletek is borzolták a pécsiek idegeit -, de a hazaiak tartásukról tanúbizonyságot téve visszavették a vezetést. Felváltva volt az előny a csapatoknál a hajrához érve, három perc volt hátra, amikor Vajda sikeres kosarát követően hárompontossá nőtt a pécsi előny.

A vége előtt 2:22 perccel Rátgéber időt kért, csapata előnye akkor éppen minimálisra csökkent (54-53).

Vajda két büntetőt értékesített, meg Coelho megint begyűjtött egy lepattanót - nyolcig jutott összesen ebben a mutatóban és nem mellékesen tizenöt pontig -, de Podrig, majd 56-55-s pécsi vezetésnél Fegyverneky is rontott.

Már egy percen belül jártunk, amikor Iványi is rontott, de a lepattanót összeszedte, így támadásban maradhatott a Pécs, amelynek ekkor már az idő is dolgozott. A vége előtt sok választásuk nem lévén szabálytalankodtak a csehek, de Fegyverneky keze nem remegett meg, mindkét büntetőjét simán kihasználta.

Nyert a Pécs, amely izgalmas harmadik mérkőzésnek néz elébe, hiszen az első, brnói összecsapáson is nyílt csatára tudta kényszeríteni a cseheket.

EUROLIGA, NŐK, NYOLCADDÖNTŐ, MÁSODIK MÉRKŐZÉS:

MiZo Pécs 2010-Gambrinus Sika Brno (cseh) 58–55 (19–10, 15–17, 11–16, 13–12)
Pécs, 4500 néző. V.: Cekov (bolgár), Delestrée (belga), Glisics (szerb)
PÉCS: IVÁNYI 9/3, FEGYVERNEKY 14, Somogyi, Podrug 4, COELHO 15. Csere: Mészáros 3/3, VAJDA 9, Sarok, KRIVACSEVICS 4. Edző: Rátgéber László
BRNO: Machová 5/3, ZIRKOVÁ 10/6, Vitecková 2, Whitmore 7/3, KULICHOVÁ 8. Csere: MAIGA-BA 11, Béres, Veselá 6, VECEROVÁ 6. Edző: Ján Bobrovsky
Az eredmény alakulása: 2 p: 4–0. 3. p: 7–3. 5. p: 13–5. 8. p: 17–7. 20. p: 34–22. 20. p: 34–27. 23. p: 34–33. 28. p: 45–38. 32. p: 45–46. 38. p: 54–51
Mestermérleg
Rátgéber László: Ez az, amikor valaki erőn felül teljesít. Brnóban bebizonyítottuk, hogy majdnem, ma pedig, hogy a sportban igenis lehetséges a csoda. Aggódom játékosaim egészségéért, de győzni akarunk szerdán.
Ján Bobrovsky: Nagyon izgalmas csata volt, a nüanszok ezúttal a Pécs javára döntöttek.
Az állás: 1-1

TOVÁBBI EREDMÉNYEK:
MKB Euroleasing Sopron - Bourges 48-68
Továbbjutott 2-0-lal a Bourges
Wisla Krakow - Fenerbahce 59-67
Továbbjutott 2-0-lal a Fenerbahce
Vilnius - Szpartak Moszkva 71-83
Továbbjutott 2-0-lal a Szpartak Moszkva
Lotos Gdynia - Dinamo Moszkva 74-79
Továbbjutott 2-0-lal a Dinamo Moszkva
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik