El Clásico: a Barcelona megfosztotta veretlenségétől a Real Madridot

Vágólapra másolva!
2007.11.22. 23:32
A férfi kosárlabdázók legrangosabb nemzetközi kupasorozatában, az Euroliga küzdelmeiben a Barcelona hazai pályán tizenegy ponttal verte a Real Madrid együttesét. Előbbi gárda az ötödik fordulóban a harmadik győzelmét aratta a sorozatban, míg a fővárosiak négy sikert követően először szenvedtek vereséget.
Hiába erőlködött a Real Madrid, jobb volt a Barcelona. Gianluca Basile (balra) védekezik Louis Bullockkal szemben
EFE /Albert Olivé
Hiába erőlködött a Real Madrid, jobb volt a Barcelona. Gianluca Basile (balra) védekezik Louis Bullockkal szemben
Hiába erőlködött a Real Madrid, jobb volt a Barcelona. Gianluca Basile (balra) védekezik Louis Bullockkal szemben
EFE /Albert Olivé
Hiába erőlködött a Real Madrid, jobb volt a Barcelona. Gianluca Basile (balra) védekezik Louis Bullockkal szemben

Parádésan, ellenállást nem ismerően kezdtek a katalánok, akik tizenegy pontos előnyt szereztek az első negyed végére. De csak azért, mert az utolsó pillanatokban az addig főként támadásban hibát hibára halmozó, rendkívül pontatlan madridiak egy keveset kozmetikázni tudtak.

A második felvonás kiegyenlített játékot hozott, de a házigazdák további hárommal meg tudták toldani előnyüket.

Semmi nem utalt a madridi feltámadásra, még inkább a barcelonai összezuhanásra, mégis ennek a szemtanúi lehettünk a harmadik játékrészben. Bár a vendégek sem villogtak, a hazaiak még a Real első negyedben mutatott teljesítményét is jelentősen alul tudták múlni. Támadójátékuk, ha lehet azt annak nevezni, mindössze hat dobott pontot eredményezett!

Vérszemet kapott a tetemes hátrányából kilencet lefaragó Real Madrid, amely hét perccel az összecsapás vége előtt még a vezetést is átvette (59-56).

Na, ez észhez térítette a Barcát, amely egy hárompontossal rögtön egalizált, majd közönsége biztatását bírva pár percnyi ismételt, mérkőzés elején tőlük látott remekléssel nyugodttá tudta tenni magának a hajrát.

Őrzi veretlenségét - a 24-es mezőny egyedüli csapatként - a görög Panathinaikosz, amely a francia Chorale Roanne otthonában nyert negyven ponttal.

EUROLIGA, FÉRFIAK, 5. FORDULÓ:

A CSOPORT:
CSZKA Moszkva Zalgiris 78-70
Olympiakosz Prokom Trefl Sopot 109-65
Siena Bologna 80-69
Union Olimpija Tau Ceramica 78-92

B CSOPORT:
Arisz Armani Jeans 70-77
Le Mans Unicaja 74-83
Lietuvos Rytas Efes Pilsen 70-77
Maccabi Elite Cibona 80-74

C CSOPORT:
AXA FC Barcelona Real Madrid 73-62
Chorale Roanne Panathinaikosz 83-123
Partizan Igokea Lottomatica Roma 91-86
Fenerbahce Ulker Brose Baskets 79-77
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik