A házigazda Panathinakosz a címvédő CSZKA-val döntőzik

2007.05.05. 01:08
A férfi Euroliga athéni négyesdöntőjének vasárnapi fináléjában a hazai Panathinaikosz és a címvédő CSZKA Moszkva küzdhet meg egymással. A pénteki elődöntőkben a görögök a TAU Ceramicát, az oroszok az Unicaja Malagát búcsúztatták.
Becirovic (balra) a hazaiak legeredményesebbje volt a mérkőzésen
Becirovic (balra) a hazaiak legeredményesebbje volt a mérkőzésen
Becirovic (balra) a hazaiak legeredményesebbje volt a mérkőzésen
Becirovic (balra) a hazaiak legeredményesebbje volt a mérkőzésen

A görög fővárosban teljesen megtelt csarnokban, azaz mintegy 18363 néző előtt fogadta a Panathinaikosz a baszk TAU Ceramicát.

A mérkőzésen valóságos oroszlánbarlanggá varázsolták az Athéni Fedett Olimpiai Csarnokot (OAKA) a görög fanatikusok, a Pana ennek megfelelően remekül kezdett, az első negyed végére kilenc pontos, a nagyszünetre tizennégy pontos előnyre tettek szert.

A görög örömünnep csak néhány percig került veszélybe, a negyedik negyed közepén ugyanis hatpontos különbségre is feljött a baszk vendégcsapat. Miután azonban meghatározó centerüket, Luis Scolát elveszítették Bozidar Maljkovic tanítványai, lendületük is alábbhagyott, s a Panathinaikosz a véghajrában újra 15 pont körülire növelte a különbséget.

A házigazdáknál Becirovic és Batiste is 15 pontig jutott, a litván Siskauskas 11 pontot jegyzett. A túloldalon Erdogan szerepelt jól, az ő neve mellett 11 pont áll a jegyzőkönyvben.

A másik találkozón a címvédő CSZKA Moszkva a negyeddöntőbe nagy meglepetésre bejutó Unicaja Malaga ellen lépett porondra.

Az oroszok kezdtek jobban, de mindkét félidőben huszáros hajrára volt szükségük ahhoz, hogy végül az ő továbbjutásukkal záruljon a mérkőzés. A nagyszünet előtt négy percig nem hagyták pontot szerezni a malagaiakat a moszkvaiak, a meccs végjátékában pedig egy 14-0-s rohammal lépték le végül ellenfelüket.

A címvédőnél Langdon, Andersen és Papalukasz is 10 pont felett zárt a kevés pontot hozó mérkőzésen, az ellenfélnél egyedül Cabezas teljesítménye emelhető ki.

FÉRFI EUROLIGA, NÉGYESDÖNTŐ, ATHÉN

1. ELŐDÖNTŐ
CSZKA MOSZKVA–UNIVAJA MALAGA 62-50 (18-15, 15-9, 11-20, 18-6)
Ld.: Langdon 12/3, Andersen 12, Papalukasz 11/3, Smodis 8/6, ill. Cabezas 13/9, Brown 8/6, Rodriguez 7/3
2. ELŐDÖNTŐ
PANATHIANIKOSZ–TAU CERAMICA 67-53 (18-9, 17-12, 12-14, 20-18)
Ld.: Becirovic 15/6, Batiste 15, Siskauskas 11/6, ill. Erdogan 11/6, Peker, Palnicic, Splitter 7
Legfrissebb hírek

A Valencia is bejutott a négyes döntőbe a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2026.05.13. 23:45

Életben tartotta elődöntős reményeit a Valencia és a Kaunas is a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2026.05.06. 22:50

Varga Barnabásék nem használták ki a hosszú emberelőnyt, de így is növelték előnyüket a tabella élén

Légiósok
2026.05.03. 22:10

A Real Madrid hetedszer nyerte meg a Puskás–Suzuki-kupát

Minden más foci
2026.05.03. 22:00

Puskás–Suzuki-kupa: A Honvéd legyőzte a Panathinaikoszt

Minden más foci
2026.05.01. 19:32

PSK: a Honvéd legyőzte a Panathinaikoszt

Minden más foci
2026.05.01. 14:25

PSK: nem talált fogást a Genken a Puskás Akadémia

Minden más foci
2026.04.30. 19:00

PSK: ötgólos meccsen kapott ki a Honvéd, iksz a Panathinaikosz–Juventus találkozón

Minden más foci
2026.04.29. 17:36
Ezek is érdekelhetik