Capellót meglepte, hogy a Juventus nem ismerte fel a Huijsenben rejlő tehetséget

T. Z.T. Z.
2025.07.01. 17:56
null
Úgy tűnik, Dean Huijsen szerződtetésével nagyot húzott a Real Madrid (Fotó: Getty Images)
Az olasz edzőlegenda, Fabio Capello egy interjúban kérdőre vonta a Juventust, amiért nem ismerte fel idejében a Dean Huijsenben rejlő potenciált. Mint ismert: a spanyol válogatott védő már a Real Madrid futballistája, pedig előtte a torinói klubnak is megvolt az esélye arra, hogy szerződtesse. A két csapat – mármint a Real Madrid és Juve – kedd este épp egymás ellen lép pályára a klubvilágbajnokságon.

„Meglepett, hogy a Juventus nem ismerte fel a srácban rejlő nyilvánvaló potenciáltkezdte a La Gazzetta dello Sportnak adott elemzését Fabio Capello, aki korábban edzőként a Real Madridot és a Juventust is irányította. – Nem lehetett elvárni Huijsentől, hogy hirtelen legyen jó játékos, de ha húszévesen már a Real Madridban játszik, akkor a Juvéban még jobban megállná a helyét.”

Mint ismert, Huijsen előbb a Juventus korosztályos csapataiban szerepelt, majd felkerült a felnőttcsapathoz, ám később kölcsönadták a Romának, aztán pedig a Bournemouth vásárolta meg a játékjogát. A nyáron szerződtette a Real Madrid, amelynek színeiben eddig fiatal korát meghazudtoló érettséggel játszik a klubvilágbajnokságon.

Capello nemcsak Huijsenről, hanem Kenan Yildizről is elmondta a véleményét a kedd esti Real Madrid–Juventus klubvilágbajnoki nyolcaddöntő előtt: „Yildiz birtokában van a bajnokok kvalitásának és alázatának. Real Madrid-szintű tehetség. A Juventusnak igaza volt abban, hogy megtartotta.”

A 79 éves olasz edzőlegenda a Real Madrid bivalyerősnek tűnő támadóalakzatáról is elmondta a véleményét: „Vinícius, Mbappé és Bellingham is három potenciális aranylabdás. Sokan mondták azt, hogy Ancelotti kizárólag az egyéni tehetségekre támaszkodott, valójában azonban csak ki tudta használni a játékosai tehetségét. Most majd meglátjuk, hogyan teljesít Xabi Alonso; minden bizonnyal megvan a személyisége ahhoz, hogy sikeres legyen Madridban” – fogalmazott.

 

Legfrissebb hírek

Mennyi időre dőlt ki Mbappé? Közleményt adott ki a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
20 órája

Allegri az egy pontot is becsüli, Spalletti szerint óvatosnak kell lenni a Milannal

Olasz labdarúgás
Tegnap, 8:50

A Milan ellen megszakadt a Juventus győzelmi sorozata

Olasz labdarúgás
2026.04.26. 22:47

A Real Madrid legendája szerint Mourinho már túl van a csúcson

Spanyol labdarúgás
2026.04.25. 10:53

A ráadásban jött a dráma, a Real Madrid csak egy pontot szerzett a sevillai katlanban

Spanyol labdarúgás
2026.04.24. 23:12

Marca: Endrick szörnyeteg üzemmódba kapcsolt

Francia labdarúgás
2026.04.24. 13:44

„Lájkolhatja Mourinhót, Julia Robertset vagy bárki mást, nem érdekel” – Mbappéra reagált Arbeloa

Spanyol labdarúgás
2026.04.23. 16:42

Két fontos játékosa is megsérült a Real Madridnak, kihagyhatják az el Clásicót

Spanyol labdarúgás
2026.04.23. 14:00
Ezek is érdekelhetik