Xabi Alonso a bemutatkozása után: Kicsit sem tetszett, amit láttam...

R. D. P.R. D. P.
2025.06.19. 10:45
Az ivószünetekben is volt alkalma biztatni az övéit (Fotó: Getty Images)
Csalódottan, a jövőt illetően mégis bizakodóan értékelt az újdonsült vezetőedző, Xabi Alonso, miután a Real Madrid 1–1-es döntetlent játszott az Al-Hilallal a klubvilágbajnokságon.

Amint arról beszámoltunk, a Real Madrid ikszelt az első mérkőzésén Xabi Alonsóval a kispadon. A spanyol tréner érthetően nem volt elragadtatva csapata játékától, de a szurkolókat igyekezett megnyugtatni:

„Az első félidőben csapongtunk, nem volt meg az egyensúly. Kicsit sem tetszett, amit láttam. A szünetben átbeszéltük, hogy min kell változtatnunk, ehhez pedig tartottuk is magunkat a pályán. A második játékrészben már felvettük a kívánt ritmust, elkezdtük irányítani a játékot. Ez az, amire építhetünk.”

 

Alonso hozzátette, hogy a kezdeti szenvedés teljesen természetes, az új projekt tökéletesítéséhez időre van szükség.

A 43 éves szakember azzal már most sokak szimpátiáját elnyerte, hogy a lefújást követően megvigasztalta Federico Valverdét, aki a 92. percben büntetőt hibázott.

 

KLUBVILÁGBAJNOKSÁG, EGYESÜLT ÁLLAMOK
CSOPORTKÖR
1. FORDULÓ
H-CSOPORT
Real Madrid (spanyol)–Al-Hilal (szaúdi) 1–1 (1–1)
Gólszerző: Gonzalo García (34.), ill. Rúben Neves (41. – 11-esből)

 

Legfrissebb hírek

Mourinho Cristiano Ronaldóról: Ha elköszön a futballtól, ne úgy történjen, mint tegnap

Spanyol labdarúgás
2 órája

Ötvenéves rekordot döntött meg a Como, Mbappé százados lett – szerdai BL-legek

Bajnokok Ligája
Tegnap, 10:47

Vitális Milán: Bellingham vagy Valverde? Koita!

Bajnokok Ligája
Tegnap, 10:09

Mourinho: Az AEK fantasztikusan játszott, ez volt a legjobb teljesítményük

Bajnokok Ligája
Tegnap, 8:31

Győztes gól a 92. percben: Valverde bombájával a Real Madrid nagy csatát nyert meg Athénban

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 20:39

Bejelentkezés Athénból és Isztambulból; vendégünk BL-sztárok frizuráját értékelte – ilyen volt a szerdai BL-nap felvezetése

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 18:50

Szerdán Real Madrid, hétvégén maratoni Athénban

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 13:50

Rafael Nadal a Real Madrid elnökségi tagja lett

Spanyol labdarúgás
2026.11.04. 13:21