Vuelta: Primoz Roglic visszavette a piros trikót

MTI/H. D.MTI/H. D.
2020.10.30. 17:52
null
Primoz Roglic szakaszt nyert, és visszavette a piros trikót (Fotó: AFP)
A címvédő szlovén Primoz Roglic emelkedős sprintbefutóban nyerte meg a Vuelta a Espana országúti kerékpáros-körverseny tizedik szakaszát pénteken, ezzel összetettben visszavette az első helyet az ecuadori Richard Carapaztól – írja az MTI.

 

A 75. VUELTA PROGRAMJA

A Castro Urdiales és Suances közötti, egy harmadik kategóriás emelkedőt tartalmazó 185 kilométeres etapon egy négyfős szökevénycsoport dolgozott ki közel 12 perces különbséget. Azonban több csapat is érdekelt volt a rövid emelkedőn záruló szakasz megnyerésében, így 16.5 kilométerrel a cél előtt utolérték a szökevényeket.

Az utolsó tíz kilométerhez érkezve többen is kísérleteztek támadással, ám ezeket rendre hatástalanította a nagy tempóval tekerő mezőny. A hajrában végül a jó ütemben, 150 méterrel a cél előtt dinamikusan meginduló Roglic diadalmaskodott magabiztosan. Az idei Vueltán már a harmadik szakaszgyőzelmét arató szlovén pályafutása 45. sikerét ünnepelhette. Mögötte másodikként az osztrák Felix Grossschartner, harmadikként az olasz Andrea Bagioli zárt.

Card

Az összetett elsőségért harcoló kerekesek közül az ír Dan Martin Rogliccsal azonos idővel, az éllovas Carapaz viszont 3, míg a negyedik brit Hugh Carthy 10 másodperces hátránnyal ért célba, így Roglic visszavette a piros trikót Carapaztól, a két versenyzőnek azonos az összetett ideje.

Szombaton a Villaviciosa és Alto de La Farrapona közötti 170 kilométer és hegyi befutó vár a mezőnyre a 75. Vuelta a Espanán.

VUELTA
10. szakasz, Castro Urdiales–Suances, 185 km

1. Primoz Roglic (szlovén, Jumbo-Visma) 4:14:11 óra
2. Felix Grossschartner (osztrák, Bora-Hansgrohe) azonos idővel
3. Andrea Bagioli (olasz, Deceuninck–Quick-Step) a. i.
...7. Dan Martin (ír, Israel Start-Up Nation) a. i.
...14. Richard Carapaz (ecuadori, Ineos Grenadiers) 3 mp h.
...29. Hugh Carthy (brit, EF) 10 mp h.

AZ ÖSSZETETT ÉLCSOPORTJA
1. Roglic 40:25:15 óra
2. Carapaz a. i.
3. Martin 25 mp h.
4. Carthy 51 mp h.

Legfrissebb hírek

Ha nem Pogacar, akkor ő – Simon Zoltán publicisztikája

Kerékpár
2026.09.15. 23:27

Ez most Masé lett! – 12 év után spanyol piros trikós a Vueltán

Kerékpár
2026.09.13. 21:35

Mikel Landa nyerte meg a Vuelta utolsó előtti szakaszát, nem változott az összetett élcsoportja

Kerékpár
2026.09.12. 18:09

Eddie Dunbar kontrája győzelmet ért a Vueltán

Kerékpár
2026.09.11. 18:39

Küng és Roglic is jól járt az időfutammal

Kerékpár
2026.09.10. 18:17

Vuelta: V. Brennan, a spanyolországi sprintek királya

Kerékpár
2026.09.09. 18:27

Van Aert a célig kísérte Brennant a Vueltán

Kerékpár
2026.09.08. 18:57

Vuelta: Wout Van Aert a hőségben sem lassított, Mas maradt az élen

Kerékpár
2026.09.06. 19:27