Tour de Hongrie: Meeus nyerte meg a nagykanizsai sprintet

K. G.K. G.
Vágólapra másolva!
2021.05.13. 18:28
null
A mezőny Balatonfüreden (Fotó: Balogh Ákos/Veszprém Megyei Napló)<br />
A belga Jordi Meeus nyerte meg sprintbefutóban a Tour de Hongrie országúti kerékpáros-körverseny második szakaszát, amivel övé lett az éllovast illető sárga trikó is; Pelikán János átvette a legjobb helyen álló magyarnak járó fehér trikót Karl Ádámtól.

 

Ellopta a showt a 42. Tour de Hongrie mezőnyének orra elől Valter Attila, de hát ez legyen a legnagyobb bajunk...

Szenzációs sporttörténelmet író bringásunk időben éppen néhány perccel a Magyar körverseny legjobbjai előtt tekert célba csütörtök délután Olaszországban, de mivel a nagykanizsai célnál élőben lehetett nézni a Giro hatodik szakaszának hajráját, miután a hivatalos összetett eredmény megjelent az óriáskivetítőn, a névsor élén a magyar fiatalemberrel, ovációban tört ki a tömeg – teljesen érthetően.

Örömittas ünneplésünket látva a sajtókamionban a Tour de Hongrie angol kommentátorkollégája is azonnal megszakította „rendes” közvetítését, s hitetlenkedve bemondta a sporttörténelmi tettet, élő egyenes adásban; kiemelve, mennyire megérdemli a sikert a mindenki számára üdítően rokonszenves, értelmes magyar srác.

Ezt követően egyik eksztázisból a másikba eshetett a kanizsai közönség, hiszen még fel sem ocsúdtak a Valter-parádé után, már érkezett is dübörögve a Tour de Hongrie mezőnye a sprintbefutóhoz. Merthogy a szerdai nyitó etaphoz hasonlóan ezúttal is mezőnyhajrá döntött – és ezen felül is akadtak még párhuzamok.

Például a balatonfüredi rajtnál még egy nappal korábbi önmagát is alulmúlta az időjárás, csak szerencse a szerencsétlenségben, hogy a Balaton-felvidék még e szürke, barátságtalan arcában is csodálatos. Ezután újfent a kometás spanyol, David Sevilla akciózott, és megint sikerrel is járt, már ha azt vesszük, hogy ismét elmenésbe tudott kerülni – ám ezúttal nem harmad-, hanem hetedmagával, és most végre egy magyar versenyző, Pelikán János is a szökevényekkel tartott.

GRATULÁCIÓ VALTER ATTILÁNAK

Fetter ErikaTour de Hongrievégén hallott az egyik magyar válogatottól Valter Attila mai elképesztő sikeréről.„Elsőre nem is értettem, hogy mi történt Olaszországban, aztán megláttam Attila apukáját, és rögtön összeállt a kép. Óriási siker, egészen elképesztő, nem is találok szavakat”– mondta Erik a Giro d'Italia eredmények kapcsán.

A mai nap Eriknek a Tour de Hongrie-n eredményes volt, hiszen sikerült a főmezőnnyel megérkeznie, de mindez nem volt olyan egyszerű, mint tegnap.„Az utolsó 20 km-en belül kellett kerékpárt cserélnem, mert kitörték az első küllőmet, majd kb. 2 km-re a céltól volt egy elég nagy bukás, amit centimétereken múlt csak, hogy ki tudtam kerülni, szóval a végső hajrában ezekkel a hátráltatókkal elég nehéz dolgom volt”– foglalta össze Fetter Erik.

Csapattársa, Diego Pablo Sevilla ismét kiemelkedett az EOLO-KOMETA Cycling Team kerékpárosai közül. A madridi versenyző többek közt az első gyorsasági részhajrán, az első és a második hegyi hajrában is a 3. helyen végzett, sőt, egy 7 fős szökevénycsapatba is sikerült bekerülnie.

A jó nevű olasz pro istálló, az Androni Giocattoli magyar bringása alighanem készült valami hasonlóra, és ugyanígy tettek a rajongói is, akik az első, balatonszőlősi hegyi részhajrá előtt őt éltető feliratokat pingáltak fel az aszfaltra. A biztatásuk itt arra volt elegendő, hogy Pelikán végül pontot éppen nem szerezve negyedikként tekert át a vonalon, ám később sem teketóriázott, a második szakaszközi sprinthajrát Hévíznél megnyerte, még ha utólag módosították is a részeredményeket. Ezzel a gyorsasági pontversenyben 5 pontot, s ezen felül 3 másodperc időjóváírást szerzett, ez végül elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy átvegye a fehér trikót – ami itt ugyebár a legjobb magyar versenyzőt illeti meg.

Mert bár ezúttal jóval tovább engedte a mezőny a szökevénycsoportot, mint egy nappal korábban (előnyük hat és fél perc felett is járt), ezen a szinten ennek ledolgozása sem jelenthet problémát egy ilyen, legfeljebb dimbes-dombosnak mondható útvonalon, így 1.7 km-rel a célvonal előtt gond nélkül be is gyűjtötték a szökevényeket, vagyis együtt érkeztek meg a versenyzők a kanizsai célegyenesbe.

Ahol is volt rá esély, hogy a szerdai győztes Phil Bauhaus duplázzon, ám a németnél ezúttal ketten is gyorsabban bizonyultak: a bora belga sprintere, Jordi Meuus sikerével az összetettben és a gyorsasági pontversenyben is átvette a vezetést, a másodikként beérő olasz Alberto Dainese feljött az összetett negyedik helyére, a csütörtökön két-két hegyi és sprinthajrát is behúzó lengyel Maciej Paterski pedig felállhatott a dobogóra, s a pénteki, veszprémi rajtnál ő áll majd ott a hegyi pontverseny éllovasának járó piros trikóban.

42. TOUR DE HONGRIE
2. szakasz (Balatonfüred–Nagykanizsa, 182.6 km):
1. Jordi Meeus (belga, Bora-Hansgrohe) 4:03:55, 2. Dainese (olasz, Team DSM) azonos idővel, 3. Bauhaus (német, Bahrain-Victorious) a. i., ...24. Orosz Gergő (magyar válogatott) a. i.Az összetett állása:1. (sárga trikóban) Meuus 7:58:03, 2. Bauhaus a. i., 3. Paterski (lengyel, Voster ATS) 6 mp h.A gyorsasági pontverseny állása:1. Meuus 25 pont, 2. (zöld trikóban) Bauhaus 25, 3. Paterski 13.A hegyi pontverseny állása:1. (piros trikóban) Maciej Paterski 10, 2. Martin (spanyol, Caja Rural-Seguros) 6, 3. Stosz (lengyel, Voster ATS) 5.A magyarok versenyének állása:1. (fehér trikóban) Pelikán János (Androni Giocattoli) 7:58:13, 2. Orosz Gergő 4 mp h., 3. Fetter Erik (Eolo-Kometa) 4 mp h.A csapatverseny állása:1. Trek-Segafredo 23:54:51, 2. Uno-X a. i., 3. Vlaanderen-Baloise a. i.

Következik:3. szakasz (Veszprém–Tata, 141.9 km)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik