Tour de Hongrie: először az indulók között a Bardiani-CSF-Faizané

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.02.18. 11:44
null
A Bardiani-CSF-Faizané kerékpárosai Magyarországra látogatnak (Fotó: AFP, archív)
A profi kerékpársport egyik legnagyobb múltú egyesülete, az olasz Bardiani-CSF-Faizané is indul a május 12-16-án rendezendő 42. Tour de Hongrie-n – számolt be a Magyar Távirati Iroda.

 

 

A szervezők csütörtöki bejelentése szerint a gárda eddig 38-szor szerepelt a Giro d'Italián – idén is ott lesz –, ezalatt 25 szakaszgyőzelmet ért el, de részt vett már Tour de France-on és Vuelta a Espanán is.

Az MTI felidézi, a Pro Team-bejegyzésű Bardiani-CSF-Faizané csapata először indul a Tour de Hongrie-n. Az istálló már tavaly benevezett a magyar körversenyre, ám a koronavírus-járvány kirobbanása meghiúsította az akkori bemutatkozást. Az olasz együttes színeiben három olyan bringás is szerepel ebben az évben, aki már vett részt Tour de Hongrie-n: az olasz Filippo Fiorelli 2016-ban még a Delio Gallina Colosio színeiben indult, a Costa Rica-i Kevin Rivera az Androni Giocattoli-Sidermec csapatával 2018-ban és 2020-ban is járt Magyarországon, a csapat legnagyobb csillaga, a kétszeres Giro-szakaszgyőztes Giovanni Visconti pedig 2019-ben a Neri Sottoli-Selle Italia-KTM bringásaként az összetett verseny ötödik helyén zárt.

A klub első nagyágyúja egy igazi világklasszis, az 1976-os Tour de France-győztes belga Lucien Van Impe volt, aki 1985-ben egy szezont töltött az olasz csapattal, s ezalatt végigvitte együttesét a Giro d'Italián és a Tour de France-on is. A nyolcvanas évek végén ebből a csapatból indult útjára az olasz Fabiano Fontanelli, aki pályafutása során tizenkét Girón vett részt, illetve honfitársa, Massimo Podenzana, aki nyert szakaszt a Touron és a Girón is. 1988-ban az olasz Patrizio Gambirasio szerezte meg az első Giro d'Italia-szakaszgyőzelmet a klubnak, majd 1990-ben Stefano Allocchio a másodikat és a harmadikat is. 1993-ban és 1994-ben is Massimo Podenzana volt az olasz országúti bajnok, így két éven át a zöld-fehér-piros mezt is a csapat birtokolhatta – írta az MTI.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik