Tour de Hongrie: a tavalyi csalódás után most ünnepelhet Howson

Vágólapra másolva!
2021.05.15. 18:04
null
A Tour de Hongrie mezőnye (Fotó: Penovác Károly, archív)
A Team BikeExchange ausztrál kerekesének, Damien Howsonnak tavaly még emlékezetes módon énekelte ki a sajtot a szájából Valter Attila, ezúttal viszont már ő is tudta, hol kell támadni a Kékestető végén: Peák Barnabás hathatós közreműködésének is köszönhetően nagy győzelmet aratott a királyetapon, ezzel gyakorlatilag az összetettet is megnyerte.

 

Igazán kellemes emlékek rohanták meg az emberfiát szombat délután, midőn a Kékestetőre vezető erdei úton kanyargott: mindenki kimondva-kimondatlanul újraélte Valter Attila tavalyi szenzációs Tour de Hongrie-sikerét, ebben csak segítségünkre volt, hogy a cél előtti egy kilométeres kapu után, ahol Valter 2020-ban megindította a minden eldöntő támadást, az egyik fára még egy hatalmas, „Valter-kanyar” feliratú táblát is ráerősítettek – naná, hogy csupa rózsaszínnel!

A Magyar körverseny szombati, összesen 3221 méternyi szintemelkedést tartalmazó 202 kilométeres királyetapján az volt a kérdés, ki örökli meg a Girón parádézó Valter tavalyi sárga trikóját – tudható volt, ez a szakasz döntően befolyásolja majd az összetett végeredményét is.

Hogy a győztes nem az Uno-X csapatából kerül majd ki, hamar biztossá vált, már a szakasz előtt, a norvég istálló egyik stábtagja ugyanis pozitív koronavírustesztet produkált, így maguk a versenyzők hiába voltak negatívak, mivel a „csapatbuborékon” belül történt az eset, egységesen ki kellett szállniuk a versenyből.

Más ok miatt volt kénytelen feladni a 2019-es országúti magyar bajnok, Szarka Gergely, aki érintve volt az egyik nagy pénteki bukásban. Jó hírnek bizonyult ugyanakkor, hogy az ily módon 121 fősre fogyatkozó mezőnyben ott volt Fetter Erik, aki, noha szintén kórházban kötött ki pénteken az esés után, a kivizsgálások és a nyakmerevítő levétele után fogát összeszorítva hősiesen odaállt a rajthoz – mi több, végig is ment, nem akárhogy!

Tegnapi bukása ellenére Fetter Erik ma a legjobb magyarként zárta a szakaszt a Tour de Hongrie-n

Fetter Erik (EOLO-KOMETA) tegnap alig 5 kilométerre a céltól bukott, beütötte a fejét. Tegnap még egy forintot sem tett volna arra, hogy ma rajthoz állhat. De szerencsére megmutathatta magát. Ő maga csalódott ugyan, de azért valljuk be, egész nap remekül szerepelt, és a szakaszt a 11. helyen zárta.

„Ma kicsit már jobban vagyok. A kórházból éjjel mentem vissza a szállodába, és az megnyugtatott, hogy nincsenek töréseim, csak zúzódásaim. Eléggé csalódott voltam a célban, mert nem ezért dolgoztam az elmúlt hónapokban, de a tegnapi bukással együtt végülis tűrhető lett az eredményem”– mondta Fetter Erik.„A holnapi szakasz különösen izgalmas lesz, hiszen Budapestre a családom, barátaim is eljönnek szurkolni. A szurkolók egyébként ma is hatalmasok voltak!”

Az előző évekkel ellentétben a viadal útvonala idén ezen egyetlen szakasz erejéig kirándult át az ország keleti részébe. Ebben a régióban viszont tényleg nagyon szeretik a bringázást: a rajtváros Balassagyarmaton egész napos programmal készültek (még kerékpáros emlékművet is avattak), Bátonyterenyénél is végig álltak az út mentén (a víztározó partján kisebb dzsembori kerekedett), a Mátrába érve, a Kékestetőre felvezető hegyi úton pedig tényleg soha nem látott tömeg gyűlt össze a főattrakcióra (még úgy is, hogy a nemzetközi szövetség szabályai szerint közvetlenül a célvonalnál ezúttal nem szurkolhatott ott a közönség a vírushelyzet okán).

Útközben a leginkább említésre méltó esemény Maciej Paterski első hegyi részhajrán aratott sikere volt, az itt kapott hat pontjával be is biztosította a piros trikót, a kérdés innentől tényleg az volt, ki nyeri a Kékestetőn az első kategóriás hegyi befutót.

Sokáig Pelikán János és Peák Barnabás is derekasan tartotta magát (utóbbi hatalmas munkát végezve 4 km-rel a vége előttig még vezette is a sort, rengeteget segítve ezzel a BikeExchange fő emberének, Damien Howsonnak), de a végjáték már a nagymenők terepe volt. A kőkemény, majdnem 20 km-en át emelkedő záró hegynek az utolsó három kilométere a legkegyetlenebb, így az igazi feketeleves Mátraházánál kezdődött meg. Fetter állapotát meghazudtoló módon jött, ám három Caja Rural-versenyző is együtt tudott maradni, közülük Jhojan García indított, 1.6-tal a cél előtt el is tudott szakadni a többiektől. Howson azonban pontosan tudta, hogy ez túl hamar történt, hiszen tavaly ugyanebbe a csapdába esett bele, s az ő szájából énekelte ki Valter a sajtot az utolsó kilométeren. Most már rutinosabb volt, kivárta a megfelelő pillanatot, faképnél is hagyott mindenkit, gond nélkül kerülte ki az erejével elkészülő kolumbiait is, az egy évvel korábbi csalódás után most ünnepelhetett: nagy győzelmet aratott a Kékestetőn, így a vasárnapi, budapesti záróetapon már csak végig kell mennie, hogy övé legyen a 42. Tour de Hongrie összetett győzelme!

42. TOUR DE HONGRIE

4. szakasz (Balassagyarmat–Gyöngyös-Kékestető, 202.2 km): 1. Damien Howson (ausztrál, Team BikeExchange) 4:55:50, 2. Hermans (belga, Israel Start-Up Nation) 9 másodperc hátrány, 3. Tiberi (olasz, Trek-Segafredo) 15 mp h., ...11. Fetter Erik (magyar, Eolo-Kometa) 54 mp h., ...118. Bauhaus (német, Bahrain-Victorious) 20:58 perc h. Az összetett állása: 1. (sárga trikóban) Howson 16:11:24, 2. Hermans 16 mp h., 3. Tiberi 24 mp h. A gyorsasági pontverseny állása: 1. (zöld trikóban) Phil Bauhaus 45 pont, 2. Meeus (belga, Bora-Hansgrohe) 25, 3. Howson 20. A hegyi pontverseny állása: 1. (piros trikóban) Maciej Paterski (lengyel, Vostre ATS) 21, 2. Stosz (lengyel, Vostre ATS) 13, 3. Howson 10. A magyarok versenyének állása: 1. (fehér trikóban) Pelikán János (Androni Giocattoli) 16:12:26, 2. Peák Barnabás (BikeExchange) 55 mp h., 3. Fetter Erik 1:42 p h.

Következik: 5., utolsó szakasz (Budapest–Budapest, 92.4 km)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik