Kerékpár: Pogacar nyert, Valter Attila rosszullét miatt feladta

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2022.10.08. 17:38
null
Tadej Pogacar a célegyenesben (Fotó: AFP)
A címvédő Tadej Pogacar nyerte meg a lombardiai körversenyt, az év utolsó egynapos, klasszikus országúti kerékpáros-viadalát. A szombati versenyt Valter Attila rosszullét miatt feladni kényszerült – derül ki a Magyar Távirati Iroda tudósításából.

A „hulló falevelek” klasszikusa hagyományosan az utolsó az év öt legnagyobb egynapos viadala, a Monumentumok közül. Ezúttal a különlegességét az adta, hogy két korszakos kerékpáros, Vincenzo Nibali és Alejandro Valverde utoljára tekert profiként. A 37 esztendős Nibali annak a hét bringásnak az egyike, aki mindhárom háromhetest megnyerte pályafutása során: a Giro d'Italián 2013-ban és 2016-ban, a Tour de France-on 2014-ben, míg a Vuelta a Espanán 2010-ben diadalmaskodott.

A Monumentumok közül a Milánó–Sanremón egyszer, a lombardiai körversenyen kétszer ünnepelhetett a „Messinai Cápa”, aki ezúttal a pályafutása sikereit felidéző speciális festésű kerékpáron tekert. A 42 esztendős spanyol Valverde 2009-ben megnyerte a Vueltát, 2018-ban pedig világbajnok lett „El Bala”, vagyis „A Golyó”, aki a Liege–Bastogne–Liege-en négyszer is győzni tudott.

A búcsúzó legendás kerekeseken túl két magyar is volt a mezőnyben: Fetter Erik (EOLO-Kometa) másodszor állt rajthoz a viadalon, amelyet tavaly nem fejezett be. A magyar bajnok Valter Attila pedig két év után ezen a klasszikuson köszönt el a Groupama-FDJ-től (az elmúlt esztendőben a 12. helyen ért célba).

Derült időben vágott neki Bergamóból a mezőny a Comóba vezető 253 kilométeres távnak. Tízfős szökevénycsoport tekert el bő öt percre, miközben Valter már a táv harmadánál, az első emelkedőn a mezőny végén tekert, majd rosszullét miatt idő előtt ki is szállt. Az elöl haladókat 72 kilométerrel a cél előtt utolérte az esélyesek csoportja, amelyben – a nap elején szökni próbáló – Fetter sokáig kitartott, az utolsó 50 kilométerre fordulva viszont ő sem volt már ott az élmezőnyben, 26 perc 28 másodperc lemaradással a 104. helyen rangsorolták a célban.

Az esélyesek csoportját 19 kilométerrel a cél előtt a szlovén Tadej Pogacar támadása szedte szét, a címvédővel csak a Vueltán második spanyol Enric Mas, illetve a lejtmenetben felzárkózó honfitársa, Mikel Landa tudta tartani a tempót. Az utolsó emelkedőn Landa leszakadt, így harmadikként ért célba, az elsőségért pedig Pogacar és Mas sprintelt, az esélyeknek megfelelően előbbi bizonyult gyorsabbnak. Így a tavalyi Liege–Bastogne–Liege és lombardiai körverseny megnyerése után pályafutása harmadik nagy klasszikusán ünnepelhetett a 24 esztendős szlovén.

Valverde a hatodik helyért vívott kiscsoportos sprintben az utolsó métereken integetve bizonyult leggyorsabbnak, Nibali pedig a 24. helyen ért célba utolsó versenyén.

A BEFUTÓ

ÖSSZEFOGLALÓ

LOMBARDIAI KÖRVERSENY (Bergamo–Como, 253 km)
Az élcsoport

1. Tadej Pogacar (szlovén, UAE) 6:21:22 óra
2. Enric Mas (spanyol, Movistar) azonos idővel
3. Mikel Landa (spanyol, Bahrain Victorious) 10 másodperc hátrány
...6. Alejandro Valverde (spanyol, Movistar) 1:24 perc hátrány
...24. Vincenzo Nibali (olasz, Astana Qazaqstan) 2:17 p h.
…104. Fetter Erik (EOLO-Kometa) 26:28 p h.
… Valter Attila (
Groupama-FDJ) nem ért célba

A 2022-es Monumentumok győztesei
Milánó–Sanremo: Matej Mohoric (szlovén, Bahrain-Victorious)
Flandriai körverseny: Mathieu van der Poel (holland, Alpecin-Fenix)
Párizs–Roubaix: Dylan van Baarle (holland, Ineos Grenadiers)
Liege–Bastogne–Liege: Remco Evenepoel (belga, Quick-Step Alpha Vinyl)
Lombardiai körverseny: Tadej Pogacar (szlovén, UAE)

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik