Cz. Á.
2023.06.07 08:04 Frissítve: 2023.06.07 18:59

Kerékpár: Keldermann helyettesíti a megsérülő Kruijswijket a Jumbo Tour-keretében

Jelenlegi legjobb bringásunk, Valter Attila Jonas Vingegaard összetett sikeréért dolgozik Franciaországban, és minden korábbinál nagyobb esély van rá, hogy ez három hét múlva is így legyen.

Jelenlegi legjobb bringásunk, Valter Attila Jonas Vingegaard összetett sikeréért dolgozik és nagy esély van rá, hogy ez három hét múlva is így legyen (Fotó: AFP)

 

Klasszikus mezőnybefutó várta a Critérium du Dauphiné viadalon résztvevő bringásokat kedden, a verseny harmadik etapján. Kezdjük azonban az egy nappal korábbi események felidézésével, hiszen a hétfői szakaszon Valter Attila holland csapattársa, Steven Kruijswijk medence- és kulcscsonttörést szenvedett. A három hét múlva rajtoló Tour de France-ra így nincs esélye felépülni és formába lendülni a tavalyi győztes Vingegaard egyik legfontosabb segítőjének. A szálak így Valter Attilához vezetnek minket, elfogult magyarokat, ám nem lehet kizárni, hogy a Jumbo-Visma fejesei is hasonlóan gondolkodnak majd, így Bodrogi László után, csaknem húsz év kihagyással újra lehetne hazai résztvevője a sportág legnagyobb presztízsű viadalának, ráadásul a világ legjobb csapatának színeiben.

FRISSÍTÉS: Végül Valter csapattársa, a 25 éves holland, Wilco Keldermann került be a Jumbo-Visma keretébe Steven Kruijswijk helyére.

De vissza a Dauphiné keddi szakaszához, amelyen Valteren kívül egy másik magyar, Szabó Miklós is szerepet kapott, hiszen a Jumbo-Visma szerelője (és Vas Kata Blanka kedvese) Vingegaard-nak segített egy technikai probléma alkalmával. Valter Attila is hozzátette a magáét a versenyen, az utolsó 20 kilométeren erős tempót diktált a mezőny élén, húzta a Jumbo-vonatot, a sprintben viszont már természetesen nem vett részt.

Bővebben itt olvashat a verseny keddi szakaszáról.
2023.07.28 17:58:13

Kerékpár nemzetisport.hu

ALAPVONAL. Hajlamosak vagyunk csak a győztesekre fókuszálni, az ő szemüvegükön keresztül látni a világot, őket idealizáljuk, de el tudjuk hinni, hogy ők mi is lehetnénk? Ugye, hogy nem?! Szükség van a Pinot-kra, akik azért kerékpároznak, mert szeretik.

2023.07.08 23:02:54

Kerékpár nemzetisport.hu

NS-VÉLEMÉNY. Mert az nincs rendben, hogy tíz indulója van a női országos bajnokságnak, sőt, a férfiaknál is csak 22-en érnek célba.

2023.06.22 17:21:57

Kerékpár nemzetisport.hu

Az elektromos kerékpárok nemcsak kényelmes, praktikus és gyors megoldást jelentenek a városi közlekedésben. (x)

2023.05.09 23:28:44

Kerékpár nemzetisport.hu

ALAPVONAL.A Tour de Hongrie azonban elsősorban az itt élőknek kell hogy fontos esemény legyen. Nemcsak sportszakmailag, kulturálisan is, hiszen különböző földrajzi területeket kapcsol össze, ezáltal közösséget alkot, rangot és önbecsülést adó eseményként ünneppé formálja a hétköznapokat, és a televíziós közvetítések elterjedésének köszönhetően már vizuálisan is be- és megmutat, ismeretet terjeszt és dokumentál – tájakat, városokat, embereket. Bennünket.