Giro d'Italia: két időfutam és hat hegyi befutó vár a mezőnyre

MTI/V. J.MTI/V. J.
Vágólapra másolva!
2021.02.24. 19:34
null
2021-ben Torinóból indul a Giro mezőnye (Fotó: AFP)
Két időfutam és hat hegyi befutós szakasz, valamint közel 47 ezer méter szintkülönbség leküzdése vár a mezőnyre az idei Giro d'Italia olasz országúti kerékpáros körversenyen.

 

Azt már február elején nyilvánosságra hozták, hogy a Nagy Rajtnak (Grande Partenza) Torino ad otthont, arra pedig a teljes útvonal szerdai ismertetésén derült fény, hogy a milánói célig tartó 3450 kilométer során – mint arról a Cyclingnews szakportál beszámolt – a sprintereknek hat szakasz kedvez majd. Két, összesen 38.4 kilométeres etap - az első és az utolsó – lesz egyéni időfutam, a hét dombos résztáv és hat hegyi befutós szakasz nyomán pedig elsősorban a klasszikus hegyimenők harcolhatnak majd az összetett elsőségért.

A koronavírus-járvány miatt 2020-ban a tavasz utolsó hónapjáról októberre halasztott Girót idén május 8. és 30. között rendezik meg. Az eredeti tervek szerint tavaly Magyarországon rendezték volna a Grande Partenzát, a Giro első három szakaszát. A magyar szervezők októberben még reményüket fejezték ki, hogy 2021-ben, esetleg 2022-ben pótolhatnak. A járványhelyzet bizonytalansága miatt azonban idén erre még nem kerülhet sor, mivel mind a 21 szakaszt Olaszországban rendezik.

A tervek szerint két magyar bringás áll rajthoz az idei Girón: a tavaly is résztvevő Valter Attila (Groupama-FDJ), valamint a Grand Tour-újonc Fetter Erik (EOLO-Kometa) is ott lehet a 184 bringást felvonultató olasz háromhetes viadalon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik