
A négynapos romániai megmérettetés első versenynapján két félszakaszra is sor került: előbb a Nagyszeben környéki 110,5 kilométeres mezőnyszakaszt teljesítették a bringások, majd a városban egy 3.2 kilométer hosszú egyéni időfutam is várt rájuk. Az 1/a jelzésű félszakaszon a Team United Shipping 23 éves kerékpárosát, Szijártót és társait – amint a csapat írta a közösségi oldalán – „egész napos szökés után csak éppen a célvonalon tudta utolérni” a mezőny. A félszakaszt az ugyancsak szökevény dán Matias Malmberg nyerte, kettejük közé a világelit egyik meghatározó csapata, a Red Bull-BORA-hansgrohe két bringása került be. A másodikként célba ért holland Danny van Poppel tavaly két etapsikert ünnepelhetett a Tour de Hongrie-n.
Az időfutamon a csapat cseh kerékpárosa, Tomás Pridal a hetedik legjobb időt tekerte a procyclingstats adatai alapján.

Csapatidőfutammal kezdődik az idei Tour de France






