A sportkerékpárosok biztonságát is szolgálja az új Kresz

J. B. J. B.
2026.03.11. 14:49
null
A résztvevők (balról jobbra): Schneller Domonkos, Pető Attila, Feldhoffer Bálint, Pelikán János (Fotó: Dömötör Csaba)
A Magyar Kerékpáros-szövetség idénynyitó sajtóbeszélgetést tartott, amelyen az új Kresz-tervezet mellett a legfontosabb idei célok is szóba kerültek.

A budai Grinta kávézóban tartott sajtóbeszélgetést a Magyar Kerékpáros-szövetség, amelyen Schneller Domonkos elnök mellett Pető Attila közlekedési szakértő és két versenyző, a Bahrain-Victorious U23-as csapatában tekerő Feldhoffer Bálint valamint a regnáló magyar időfutambajnok, Pelikán János vett részt. Schneller legfontosabb célként egyrészt azt jelölte meg, hogy egyre több szakágban érjenek el kerékpárosaink kvótaesélyes eredményeket – ebben nagy segítség lehet, hogy a BMX Racing szakágában magyar színekben folytatja a tehetséges Köhler Timon.

„A kerékpárkezelés elsajátításában a fiataloknak sokat segítenek a hegyikerékpárok, ezek azonban nagyon drágák, a belépési korlátokat viszont csökkenteni kell, így a szövetség több ilyen bringát vásárolt, amelyeket kihelyeztünk a klubokba azzal a feltétellel, hogy biztosítsanak edzési és versenylehetőséget a gyerekeknek – jegyezte meg az elnök, aki szerint az utánpótlásnevelés kérdése kiemelt jelentőségű. – Előfordul, hogy az U15-ös korosztályban az országos bajnokságon harmincan indultak, ami nagyon kevés, így nehéz lesz kikből válogatni. A szövetség ezért indított egy új kritériumkupát és abban bízik, hogy nő a fiatal bringások száma.”

A Kreszprofesszorként ismert Pető Attila szerint a közúti közlekedés szabályainak módosítására vonatkozó terv mottója a biztonságos közlekedés.

„Az új jogszabályban rögzítve lesz a megfelelő oldaltávolság, illetve bekerül a sportkerékpáros fogalma. Ez olyanokra vonatkozik, akik rendelkeznek a szövetség engedélyével, és számukra lehetővé válik, hogy lakott területen kívül, ha van kerékpárút, akkor is használhassák az úttestet a városon kívül akár kilencven kilométer per órás sebességgel is mehessenek” – fogalmazott Pető, aki hangsúlyozta, egyelőre tervezetről beszélhetünk, nem egy élő jogszabályról, a cél egyébként a kerékpárosok és autósok közötti ellentétek csökkentése. Lehetővé válna az úgynevezett „bolyozás” is, legfeljebb 12 kerékpáros egymás mellett két sorban haladva tekerhetne, ezzel az előzési távolság is csökkenne.

A fiatal Feldhoffer Bálint tavaly néhány nappal az írásbeli érettségije után nyerte meg a legjobb magyarnak járó fehér trikót a Tour de Hongrie-n és végzett hetedikként összetettben, ennyire előkelő eredményt hazai kerékpáros előtte 2020-ban ét el a magyar körön. Feldhoffer azóta a Bahrain-Victorious csapatába igazolt, az U23-as sorban teker, de volt már, hogy a profik között mérette meg magát

„Az a célom, hogy fejlődjek, egyre jobbá váljak. Szeretnék indulni a TDH-n, ahol megvédeném a fehér trikót, emellett a fiataloknak szóló Giro Next Gen is fontos a csapatnak, ahol címvédők vagyunk” – vázolta a terveket Feldhoffer.

Pelikán János – aki tavaly még Feldhoffer csapattársa volt a Team United Shippingnél – 2025-ben nagyszerűen teljesített, többek között megnyerte az országos időfutambajnokságot és összetettben élen zárt a Visegrád 4 körversenyen, ám január végén bejelentette, autoimmun betegség miatt egy-két hónapig nem kerékpározhat.

„Még csak most kezdek edzegetni, remélem, hogy az időfutam ob-re sikerül felkészülni és megvédhetem a címemet. Az idény második felére igyekszem rendbe jönni, a csapat megértő és támogató” – mondta Pelikán.

 

Legfrissebb hírek

„A verseny egy lehetőség a magyar kerékpársportnak” – Eisenkrammer Károly a Tour de Hongrie-ról

Kerékpár
2026.06.03. 14:29

Giro: Milan nyerte a római zárást, Vingegaard megcsinálta a triplát

Kerékpár
2026.05.31. 19:19

Giro: az utolsó hegyi szakaszt is megnyerte Vingegaard

Kerékpár
2026.05.30. 17:50

Edzés közben egy már elütött őz miatt bukott a magyar időfutambajnok kerékpáros

Kerékpár
2026.05.28. 21:34

Giro: kibírták a sprinterek az emelkedőket, Maginer visszaszerezte a ciklámen trikót

Kerékpár
2026.05.28. 18:15

A veterán Valgren jött, látott és nyert a Giro 17. szakaszán

Kerékpár
2026.05.27. 17:59

Vingegaard öt szakasszal a vége előtt lényegében eldöntötte a Girót

Kerékpár
2026.05.26. 17:35

Giro: lefejelte (!) ellenfelét, kizárták az olasz bringást – videó

Kerékpár
2026.05.24. 20:45
Ezek is érdekelhetik