Drónreptetés miatt nyomoz Rodri után a rendőrség – sajtóhír

M. B.M. B.
2026.03.11. 15:12
null
A kép forrása: X
A manchesteri rendőrség a Daily Mail érdeklődésére megerősítette, hogy nyomozást indítottak, miután szomszédai feljelentették a Manchester City spanyol középpályását, Rodrit – írja a Marca.

A spanyol sportlap beszámolója szerint az aranylabdás, BL-, illetve Eb-győztes labdarúgónak hobbija a drónok reptetése, szomszédai viszont amiatt panaszkodnak, hogy Rodri drónja sérti a magánéletüket azzal, hogy közel repül az ablakukhoz (a játékos egy salfordi toronyházban él – a szerk.).

„A párommal élek az egyik felső emeleten, és egyikünk sem számított arra, hogy tévézés közben azt látjuk, hogy egy drón lebeg egy méterre az ablaktól” – idézi az egyik név nélkül nyilatkozó szomszédot a Marca.

„A feleségem nagyon ideges. Az ilyen magasan levő lakás egyik előnye, hogy senki sem lát be az ablakon, de most itt van Rodri drónja és zaklat minket” – így egy másik szomszéd. A már említett forrás szerint a szomszédok amondóak, hogy Rodri tevékenysége sérti Nagy-Britannia zaklatásra és kukkolásra (voyeurism – a szerk.) vonatkozó törvényeit.

Az interneten már keringenek felvételek a játékosról, aki az emeleti erkélyén repteti a drónját.

A drónreptetést Nagy-Britanniában a Polgári Repülési Hatóság (CAA) szabályozza, s a legtöbb drónreptetőnek le kell tennie egy vonatkozó vizsgát, majd regisztrálnia a hatóságnál, hogy megkaphassa a reptetéshez szükséges engedélyt. A hatályos szabályzat szerint a drónok reptetése nem sértheti mások magánéletét, továbbá nem okozhat zavargást.

 

 

Legfrissebb hírek

Az As újságírója szerint az aranylabdás Rodriban és Yamal zsenialitásában bízhatnak a spanyolok

Foci vb 2026
Tegnap, 15:31

Haaland és Rodri érkezését ígérte meg a Real Madrid elnökjelöltje

Spanyol labdarúgás
2026.06.03. 22:53

Hiába távozna, a Chelsea 120 millió fontot kér Enzo Fernándezért

Angol labdarúgás
2026.05.28. 13:38

Vb 2026: kémkedés? Drónvédelem mellett edzenek az angolok

Foci vb 2026
2026.05.28. 12:17

„A beszédem katasztrófa volt” – Guardiola idegesen búcsúzott játékosaitól

Angol labdarúgás
2026.05.22. 16:15

Lelátót neveznek el Pep Guardioláról, és szobrot emelnek neki a Manchester City stadionjában

Angol labdarúgás
2026.05.22. 14:13

Pep Guardiola távozik a Manchester City menedzseri posztjáról – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.05.22. 12:21

Guardiola reagált az Arsenal bajnoki címére; Haaland ígéretet tett

Angol labdarúgás
2026.05.20. 10:25
Ezek is érdekelhetik