Mbappé már biztosan kimarad, rengeteg a fiatal a Real Madrid keretében a Manchester City ellen

T. Z.T. Z.
2026.03.11. 15:48
null
Kylian Mbappé kihagyja a két csapat mai összecsapását (Fotó: Getty Images)
Rengeteg hiányzó nehezíti Álvaro Arbeloa vezetőedző dolgát a Real Madrid ma (szerda) esti, Manchester City elleni Bajnokok Ligája-mérkőzése előtt.

Hivatalossá vált, amit már eddig is szinte teljes bizonyossággal tudni lehetett: Kylian Mbappé sérülése még nem jött rendbe, így biztosan kihagyja a Manchester City elleni ma esti BL-nyolcaddöntős összecsapást. A francia klasszishoz hasonlóan kimaradt a madridiak keretéből Rodrygo is, aki elülsőkeresztszalag-szakadást szenvedett, emiatt kedden már sikeres műtéten is átesett. A két támadó mellett szintén sérülés miatt maradt ki a keretből a balhátvéd Álvaro Carreras és a csapat másik világklasszis játékosa, Jude Bellingham.

Jó hír ugyanakkor Arbeloa számára, hogy Dean Huijsen és Eduardo Camavinga felépült a sérüléséből, így mindketten helyet is kaptak a City elleni keretben. A sok hiányzó miatt várhatóan a tapasztalt Ferland Mendy szerepel majd a védelem bal oldalán, aki több mint egy éve nem játszott végig egymás követő két mérkőzést – akkor ugyancsak a City, valamint a Girona ellen szerepelt a madridiak kezdőcsapatában.

Mivel rengeteg a hiányzó, Arbeloa több fiatal játékost is meghívott a keretébe: bekerült a nevezettek közé Diego Aguado, Jorge Cestero, Manuel Ángel, César Palacios és Thiago Pitarch is – utóbbinak még arra is van némi esélye, hogy este a kezdőcsapatban lépjen pályára a Bernabéu Stadionban, ahol ezúttal nem kis meglepetésre nem lesz telt ház – a klub ugyanis a megszokottnál is drágábban árulta a jegyeket az európai szuperrangadóra, így a legolcsóbb helyek közül is sok üresen maradt.

A REAL MADRID KERETE A MANCHESTER CITY ELLENI MÉRKŐZÉSRE:

A Real Madrid várható kezdőcsapata: Courtois – Alexander-Arnold, R. Asencio, Rüdiger, Mendy – Camavinga, Tchouaméni, Fe. Valverde – Arda Güler, Vinícius Júnior – Gonzalo García

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉSEK
18.45: Bayer Leverkusen (német)–Arsenal (angol) (Tv: Sport2)
21.00: Bodö/Glimt (norvég)–Sporting CP (portugál) (Tv: Sport1)
21.00: PSG (francia)–Chelsea (angol) – élőben az NSO-n!
21.00: Real Madrid (spanyol)–Manchester City (angol) – élőben az NSO-n!

 

Legfrissebb hírek

Mbappé: Deschamps mint olasz kapitány? Az csúnya lenne…

Foci vb 2026
4 órája

Megszületett a megegyezés a Real Madrid és Bernardo Silva között – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
21 órája

José Mourinho a Real Madrid új vezetőedzője – hivatalos

Spanyol labdarúgás
22 órája

Real Madrid: tovább folytatódik a jogi hercehurca a Bernabéuban tartott koncertek ügyében

Spanyol labdarúgás
2026.06.10. 20:54

A Benfica már tényként kezeli, a Real Madrid 15 millió euróért megszerzi Mourinhót

Spanyol labdarúgás
2026.06.10. 07:43

Már nem Arbeloa a Real Madrid vezetőedzője – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.06.09. 20:10

Kiderült, kiért ajánlott 150 millió eurót a Real Madrid – hiába...

Spanyol labdarúgás
2026.06.09. 19:41

Haaland és Mbappé versenyez majd a vb-gólkirályi címért vagy más is beleszólhat?

Foci vb 2026
2026.06.09. 18:28
Ezek is érdekelhetik