Tour: Roglic sérülés miatt feladta a versenyt

T. Z.T. Z.
2024.07.12. 12:00
111th Tour de France 2024 - Stage 12
Primoz Roglic számára véget ért a Tour (Fotó: Getty Images)
Véget ért az idei Tour de France a szlovén Primoz Roglic számára, miután csütörtökön bukott a versenyen hajrájához közeledve. Az orvosi csapat később többször is megvizsgálta a szlovén klasszist, s megállapította, hogy Roglic állapota nem teszi lehetővé a folytatást.

Mint ismert, a BORA szlovén menője, Primoz Roglic volt az egyik áldozata a Tour de France csütörtöki, 12. szakasza vége előtt 12 kilométerrel történt bukásnak, emiatt több mint két percet kapott, és ezzel visszaesett az összetett hatodik helyére, és lényegében kiszállt az összetettért folyó versenyből. Aztán a pénteki rajt előtt csapata közölte, nemcsak az összetettért folyó verseny zárult le Roglic számára, hanem az egész Tour is.

„Primoz alapos vizsgálaton esett át orvosi csapatunk által a tegnapi szakasz után, és ma reggel is – közölte pénteken a BORA a közösségi médiában. – Ezek után azt a döntést hoztuk, hogy nem indul ma, mert a közelgő célokra koncentrál. Mihamarabbi gyógyulást kívánunk, Primoz!”

Roglic visszalépése után a BORA csapatnak hat bringása maradt versenyben a Tour hátralévő részében, miután a 10. szakaszon történt hatalmas bukásában bokáját törő Alekszandr Vlaszov is kiszállt a versenyből. A csapat legjobb helyezettje így Jai Hindley, aki az összesítésben a 18. helyen áll.

A háromszoros Vuelta- és egyszeres Giro-győztes kerékpáros egyébként sorozatban harmadszor nem fejezi be a francia kerékpáros körversenyt, hiszen 2021-ben és 2022-ben is idő előtt kiszállt – tavaly pedig nem indult. 

A Tour pénteken az Agen és Pau közötti 165.3 kilométeres sík etappal folytatódik, de már Roglic nélkül.

 

Legfrissebb hírek

A Tour-győztes Jan Ullrich sajnálja, hogy későn vallotta be a doppingolását

Kerékpár
2026.08.07. 11:23

A fantasztikus ötös – íme, a Tour de France 5-szörös győztesei

Képes Sport
2026.08.02. 12:28

Lance Armstrong: Pogacar minden idők legjobbja, feltörölné velem a padlót

Kerékpár
2026.07.28. 10:13

Tour de France: Pogacar monumentális! – sajtóvisszhang

Kerékpár
2026.07.27. 10:34

Pogacar fontolgatja, hogy rajthoz áll az idei Vueltán is – sajtóhír

Kerékpár
2026.07.26. 21:08

Őrületes izgalmak után Mathieu van der Poel nyert Párizsban

Kerékpár
2026.07.26. 20:25

Tour de France: dráma, könnyek és fordulat a királyetapon

Kerékpár
2026.07.25. 18:01

Pogacar sárgában hódította meg az Alpe d’Huezt

Kerékpár
2026.07.24. 18:21