Vuelta: Akárhogy is alakul, nagyon fontos szerepem lesz – Valter Attila

CZIPÓ ÁDÁMCZIPÓ ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2023.08.25. 06:45
null
A magyar versenyzőt soraiban tudó Jumbo-Visma történelmi tettre készül, a Giro d’Italia és a Tour de France után a Vueltát is szeretné megnyerni egy éven belül (Fotó: Facebook)<br />
Szombaton rajtol az év harmadik, vagyis utolsó háromhetese, ahol a Jumbo-Visma olyat tehet, amire még egyetlen istálló sem volt képes: megnyerheti mind a három Grand Tourt egy éven belül, mindezt a legjobb magyar kerékpárossal a keretében Spanyolországban.

 

– Régen beszéltünk, hiszen az elmúlt időszaka a felkészüléssel telt, ráadásul első háromhetesére a Jumbo-Vismával. Mikor tudta meg, hogy tagja a Vuelta a Espanára nevezett sornak?
– Mikor június közepén felmentünk magaslati edzőtáborba Tignes-be – mondta a 25 éves Valter Attila a Nemzeti Sportnak a szombaton rajtoló Spanyol körversennyel kapcsolatban. – Nyilván azért akkor, hogy szokjam azt a csoportot, azt a mentalitást, többek között Primoz Rogliccsal. Sokan viszont már korábban megírták, akkor, amikor még nem is volt döntés.

– Az már sokszor szóba került, hogy mennyi újdonság érte a világ legjobb istállójánál töltött első évében, egy Grand Tour azonban még ebből a sorból is jócskán kilóg.
– Egyértelműen más lesz ez, mint a korábbi háromheteseim voltak. Egyrészt azért, mert nem májusban, hanem nyár végén, sőt ősz elején rendezik. Másrészt teljesen más a Jumbónál felkészülni, mint az előző csapataimnál vagy tulajdonképpen bármelyik másik istállónál. Magaslaton tudtam edzeni teljes stábbal – séffel, masszőrrel – több mint három hetet. Azóta volt egy burgosi körverseny, és szerencsére Magyarországra is haza tudtam menni néhány napra, fel tudtam töltődni lelkileg. Úgyhogy megvolt a meló, a verseny nélküli periódus, aztán pedig élesben tudtuk folytatni. Ennyire felkészülés még nem sikerült jól, de a feladat is nagyobb lesz minden eddiginél. Azt azért nem mondom, hogy rossz napom nem lehet, de végig sokkal jobban ott kell lennem, mint a korábbi háromheteseimen.

– A feladat pedig adva van: meglehet a Jumbónak a sportágtörténeti triplázás, vagyis a Giro d'Italia, a Tour de France és a Vuelta egy éven belül. Ilyen keretbe nagy szó bekerülni.
– Igen, de azt érzem, hogy ha a Jumbónál azt mondják az edzők és a direktorok, hogy beférek ebbe a keretbe, akkor az nem véletlen. Tehát nem nekem kellett meggyőznöm őket arról, hogy készen állok, hanem ők hoztak egy döntést. Persze nem tudhatom, hogy milyen nehézségű és mennyiségű feladat vár rám, de azt érzem, hogy a formámmal nem lesz gond. Napi szinten ott leszek Jonas és Primoz (Vingegaard és Roglic – a szerk.) segítségére, fogom húzni a mezőnyt vagy éppen a szökés után eredek majd, esetleg tempót diktálok a hegyeken.

– Azzal, hogy Vingegaard és Roglic is ott lesz, sőt Sepp Kuss is vállalja a versenyzést a Tour után, messze a legesélyesebb csapatként utaznak Spanyolországba.
– Igen, nyilván tudjuk, hogy – mint amúgy a legtöbb versenyen – favoritok vagyunk. Most még talán a szokásosnál is jobban, mivel Jonas és Primoz is tagja a sornak, van tehát két kártyánk is az összetettben. Ráadásul szerintem a két legerősebb, nem mondjuk a harmadik és az ötödik, hanem a két legjobb kvalitású hegyi versenyző a miénk ebben a mezőnyben. Tisztában vagyunk vele, hogy ezzel extra felelősség, nyomás, teher jár. Nyilván eljön majd a három hét során egy olyan pont, amikor el kell dönteni, hogy a csapat melyik versenyzőre koncentrál, mind a ketten nem tudnak nyerni. Ki fogjuk használni ezt a kétkapitányos rendszert, a Jumbónak azért van már ebben tapasztalata, és kimondottan jól kezeli ezt a részét is a versenyzésnek, úgyhogy nem gondolom, hogy ebből konfliktus lesz.

Fotó: Facebook
Fotó: Facebook

Valter Attila (középen) dolga elsősorban a szlovén Primoz Roglic (balra) és a dán Jonas Vingegaard (jobbra) támogatása (Fotó: Getty Images)
Valter Attila (középen) dolga elsősorban a szlovén Primoz Roglic (balra) és a dán Jonas Vingegaard (jobbra) támogatása (Fotó: Getty Images)

 

– Hol helyezkedik el a ranglétrán ebben a sorban? A szezon korábbi versenyein láthattuk, hatalmas a bizalom ön iránt, viszont ez mégiscsak Grand Tour-verseny.
– Nincs még meghatározva konkrét stratégia. Egy biztos, mindenki Vingegaard-ra és Roglicra koncentrál majd, hogy segítse őket. Nagy a tét, mert történelmet írhatunk, a triplázás kapujában van a csapat. Ebbe nem fér bele, hogy én itt próbálgassam az egyéni ambícióimat, de ez igaz Tratnikra, Keldremanra vagy Van Baarléra is. Az én szerepem változó lesz, nyilván a formám függvényében is – előfordul majd, hogy én húzom először a csapatot, de olyan is lesz, hogy utolsóként. A szezon korábbi versenyein is jól ment ez a rotáció, mert sokoldalú versenyzőink vannak. Ha nagyon jók a lábaim és kijön az a forma, amiért dolgoztam, akkor előreléphetek ebben a sorban, de ez nem jelenti azt, hogy bárkinek a munkája fontosabb lenne a másikénál. Nyolc ember kell majd, hogy megnyerjük ezt a versenyt.

– Az felértékelheti a szerepét, hogy egyrészt a sor legfiatalabb tagja, másrészt pedig a keret fele, vagyis Kelderman, Kuss, Vingegaard és Van Baarle is egy hónappal a Tour de France után újra háromhetesen teker majd?
– Abban azért nyilván van rizikó, hogy négyen is a Tour után jönnek a Vueltára. Lehet, hogy ez csak két hét után fog kijönni, de lehetnek ebből a szempontból meglepetések. A Dauphinén például rendre a végén én maradtam ott Jonasszal, de lesznek itt olyan versenyzők, mint Sepp Kuss, aki mind az öt Grand Tour-siker fontos szereplője volt, vagy mondjuk Dylan van Baarle, aki tavaly megnyerte a Párizs–Roubaix-t. Nekem az a legfontosabb, hogy nyerjünk szakaszokat, vezessük és nyerjük meg az összetettet, akárhogy is alakul, nagyon fontos szerepem lesz ebben.

– Roglic és Vingegaard között hogyan súlyoz majd a csapat, egyenlő felekként indulnak, vagy van esetleg preferencia, mondjuk Vingegaard Tour miatti formaidőzítéséből adódóan?
– Az a lényeg, hogy kettejükből az egyik nyerjen. Persze benne van az is, amit mond – Jonas a Tour után van nem sokkal, Primoz pedig tökéletes felkészülésen van túl, könnyedén nyerte meg a Burgost. A verseny fogja eldönteni, hogy melyikük van jobb formában, melyiküknek van szerencséje, ráadásul a versenyzési stílusuk is eltérő, adott esetben rá lehet játszani arra, hogy Primoz például hatalmas király a kiscsoportos sprintekben.

– Van olyan szakasz, amit már előre kinézett magának?
– Nyilván az első időfutam nagyon érdekes lesz, illetve az andorrai nap, ott ismerem az összes kilométert. Szökni szinte biztosan nem fogok – maximum abból a célból, hogy majd bevárjam a kapitányt –, ezért nem is nézegettem nagyon a szakaszokat. Az már év eleje óta egyértelmű, hogy ha be is kerülök a keretbe, biztosan nem az én egyéni akcióim lényegesek ezen a versenyen, nagyobb és nemesebb a feladat.

Fotó: AFP
Fotó: AFP
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik