Tour: nyolc másodpercet hozott Pogacar Vingegaard-on

Cz. Á.Cz. Á.
2023.07.09. 18:43
null
(Fotó: Getty Images)
A kanadai Michael Woods nyerte meg hegyi befutóban a Tour de France országúti kerékpáros-körverseny kilencedik szakaszát, összetettben a szlovén Tadej Pogacar nyolc másodpercet faragott hátrányából a sárga trikót megőrző dán címvédő, Jonas Vingegaard-hoz képest.

Az utolsó hét legkeményebb emelkedője következett a Tour de France kilencedik szakaszának végén, így újabb összecsapásra volt kilátás a két legjobb között. Komoly szökés alakult ki, amely jelentős, negyedórás előnyt tudott kiépíteni, de nem maradt együtt a Puy de Dôme-ra, amely közel 13 kilométer hosszan 7.8 százalékos átlagmeredekséggel keserítette a versenyzők életét. A szökevények közül Michael Woodsnak maradt a legtöbb energiája a legmeredekebb szakaszra, közvetlenül a befutó előtt. Az Israel 36 éves kanadai versenyzője pályafutása legnagyobb sikerét aratta, igaz, őrjöngő tömegek nem voltak a hegyen, ugyanis az út annyira szűk, hogy nem engedték fel a szervezők a szurkolókat, így családias környezet fogadott mindenkit a célvonalon és azt az megelőző kilométereken.

Tadej Pogacar és Jonas Vingegaard egy öttagú csoportban talált egymásra, ahonnan a szlovén indított támadást, Vingegaard pedig követte, másodpercek alatt otthagyták a boly többi tagját. Pogacar valamivel erősebb volt az emelkedőn, nyolc másodperccel érkezett meg korábban, mint riválisa, tovább olvasztva a dán előnyét.

Hétfőn pihen először a mezőny, tehát legközelebb kedden szállnak majd nyeregbe az érintettek, amikor Vulcaniából Issoire felé veszik az irányt egy kisebb emelkedőket tartalmazó napon.

ORSZÁGÚTI KERÉKPÁR
TOUR DE FRANCE
9. SZAKASZ, SAINT-LÉONARD-DE-NOBLAT–PUY DE DOME, 182.4 KM, HEGYI BEFUTÓ

1. Michael Woods (kanadai, Israel-Premier Tech) 4:19:41 óra
2. Pierre Latour (francia, TotalEnergies) 28 mp h.
3. Matej Mohoric (szlovén, Bahrain Victorious) 35 mp h.
...13. Tadej Pogacar (szlovén, UAE) 8:19 p h.
14. Jonas Vingegaard (dán, Jumbo-Visma) 8:27 p h.
...19. Jai Hindley (ausztrál, BORA-hansgrohe) 9:33 p h.

AZ ÖSSZETETT
1. Jonas Vingegaard (dán, Jumbo-Visma) 38:37:46 óra
2. Tadej Pogacar (szlovén, UAE) 17 mp h.
3. Jai Hindley (ausztrál, BORA-hansgrohe) 2:40 p h.

Legfrissebb hírek

Pogacar és a Vuelta? Hétfőn talán kiderül...

Kerékpár
2026.08.03. 07:27

Jonas Vingegaard kulcscsönttörést szenvedett – hivatalos

Kerékpár
2026.07.19. 20:16

Evenepoel szakaszsikere Pogacar előtt, Vingegaard bukott, és feladta a Tour de France-t

Kerékpár
2026.07.19. 17:57

Pogacar újabb lépést tett a végső győzelem felé

Kerékpár
2026.07.14. 18:19

Öt tanulság a Tour de France első hetéről

Kerékpár
2026.07.14. 07:22

Pogacar az első franciaországi befutó megnyerésével átvette a sárga trikót a Tour de France-on

Kerékpár
2026.07.06. 17:54

Csapatidőfutammal kezdődik az idei Tour de France

Kerékpár
2026.07.03. 20:36

Vingegaard jobb, mint valaha, Pogacar az első szakasz fontosságáról beszélt

Kerékpár
2026.07.02. 20:07