Tour: célfotóval Matej Mohoric nyerte a szakaszt

Vágólapra másolva!
2023.07.21. 17:16
null
Mohoric (jobbra) szoros befutóval nyerte meg a szakaszt (Fotó: AFP)
A Tour de France kerékpáros-körverseny 19. szakaszát Matej Mohoric nyerte meg. A szlovén célfotó alapján győzte le a dán Kasper Asgreent. Összetettben az élén nem változott a sorrend, továbbra is a dán Jonas Vingegaard vezet 7 perc 35 másodperc előnnyel a szlovén Tadej Pogacar előtt.


A Moirans-en-Montagne-ból rajtoló 173 km-es szakaszon rendkívül erősen kezdett a mezőny: az első órát 49.2 kilométeres átlagsebességgel teljesítette. Az élbolyt túlságosan elengedték az esélyesek, így végül hárman voltak nagy harcban a szakaszgyőzelemért: az ausztrál Ben O'Connor, a csütörtökön etapot nyerő dán Kasper Asgreen és Matej Mohoric, utóbbi kettő között ráadásul néhány centi döntött a szlovén javára, aki ezzel pályafutása során harmadszor nyert etapot a Touron.

A címvédő és listavezető dán Jonas Vingegaard a mezőnnyel és a többi riválissal együtt ért célba 13 perc 43 másodperccel Mohoric mögött, de még így is több mint hét és fél perces előnnyel vezeti az összetettet.

Szombaton az utolsó hegyi befutós etap következik Belfort és Le Markstein Fellering között.

KERÉKPÁR
110. TOUR DE FRANCE

19. szakasz (Moirans-en-Montagne–Poligny, 173km):1. Matej Mohoric (szlovén, Bahrain Victorious) 3:31:02 óra, 2. Kasper Asgreen (dán, Soudal Quick-Step) azonos idővel, 3. Ben O'Connor (ausztrál, AG2R Citroen Team) 4 másodperc hátrány.
Az összetett állása:
1. (sárga trikóban) Jonas Vingegaard (dán, Jumbo-Visma) 75:49:24 óra, 2. Tadej Pogacar (szlovén, UAE) 7:35 p h., 3. Adam Yates (brit, UAE) 10:45 p h.
A gyorsasági pontverseny állása:1. (zöld trikóban) Jasper Philipsen (belga, Alpecin-Deceuninck) 377 pont, 2. Mads Pedersen (dán, Lidl-Trek) 238, 3. Bryan Coquard (francia, Cofidis) 188.
A hegyi pontverseny állása:1. (pöttyös trikóban) Giulio Ciccone (olasz, Lidl-Trek) 88, 2. Felix Gall (osztrák, AG2R Citroen Team) 82, 3. Vingegaard 81.
A 25 éven aluliak versenyének állása:1. (fehér trikóban) Pogacar 75:56:59, 2. C. Rodríguez (spanyol, Ineos Grenadiers) 4:26 p h., 3. Gall (osztrák, AG2R Citroën Team) 8:36 p h.
A csapatverseny állása:
1. Jumbo-Visma 227:54:45, 3. UAE Team Emirates 27:15 p h., 3. Bahrain Victorious 30:09 p h.
Következik:20. szakasz (Belfort–Le Markstein Fellering, 133.5 km)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik