Női Tour: Vollering simán megszerezte a végső győzelmet

Vágólapra másolva!
2023.07.30. 19:22
null
Vollering nyerte a női Tourt (Fotó: AFP)
A holland Demi Vollering nyerte meg a női Tour de France országúti kerékpáros-körversenyt azt követően, hogy a vasárnapi időfutamon még növelni is tudta összesítésbeli előnyét.

 

A nyolcszakaszos női francia körverseny utolsó etapján Marlen Reusser volt a leggyorsabb a Pauban rendezett 22.6 kilométeres egyéni időfutamon, de a svájci bringás összetettben nem volt veszélyes Volleringre, aki ezúttal második lett.

A dobogós helyekért ment az igazi harc, melyből Vollering belga csapattársa, Lotte Kopecky jött ki győztesen, mert az időfutamban elért harmadik helyével összetettben feljött másodiknak, maga mögé utasítva a lengyel Katarzyna Niewiadomát és a 40 évesen pályafutása utolsó idényét teljesítő holland Annemiek van Vleutent, aki így címvédőként leszorult a dobogóról.

NŐI TOUR DE FRANCE
VÉGEREDMÉNY

1. Demi Vollering (holland, SD Worx) 25:17:35 óra
2. Lotte Kopecky (belga, SD Worx) 3:03 perc hátrány
3. Katarzyna Niewiadoma (lengyel, Canyon//SRAM) azonos idővel

Legfrissebb hírek

A kis francia nagy szólógyőzelme az első hegyi etapon

Kerékpár
1 órája

Le Court kicentizett győzelme sárga trikót ért

Kerékpár
Tegnap, 18:01

Vas Blanka újabb szakaszgyőzelemhez segítette Wiebest a női Touron

Kerékpár
2025.07.29. 18:45

Drámai bukás és Wiebes-győzelem a női Tour leghosszabb etapján

Kerékpár
2025.07.28. 18:22

A női Tour legidősebb versenyzője szólóban győzött

Kerékpár
2025.07.27. 16:36

Visma-mestermunka a női Tour nyitányán

Kerékpár
2025.07.26. 20:13

Vas Blanka ott lesz a szombaton kezdődő női Touron – hivatalos

Kerékpár
2025.07.23. 12:50

Vas Blanka kiakadt a rendezőkre a dániai bukása után

Kerékpár
2025.06.22. 13:52
Ezek is érdekelhetik