Kerékpár: súlyosak a sérülései a nagyot bukó Alaphilippe-nek

Vágólapra másolva!
2022.04.24. 22:36
null
Alaphilippe (fehérben, középen) egy darabig nem pattanhat nyeregbe (Fotó: Getty Images)
Amint arról beszámoltunk, a belga Remco Evenepoel nyerte meg vasárnap délután a Liege–Bastogne–Liege versenyt, amelyen 60 kilométerrel a cél előtt óriási tömegbukás történt, amelybe rendkívül sokan belekeveredtek. Az már a viadal közvetítésekor is látszott, hogy a hivatalban lévő világbajnok, Julian Alaphilippe járt a legrosszabbul, s vasárnap estére az is kiderült, a francia kerékpáros súlyos sérüléseket szenvedett el.

Alaphilippe csapata, a Quick-Step Alpha-Vinyl vasárnap este az istálló hivatalos honlapján tette közzé a francia sérüléseinek listáját.

E szerint Alaphilippe a bukásban eltörte a lapockáját valamint két bordáját, utóbbiak ráadásul kilyukasztották a tüdejét, így légmell alakult ki nála.A csapat közleménye szerint Alaphilippe állapota stabil, de további vizsgálatok elvégzése miatt egyelőre kórházban tartják.

A balesetben érintett volt a Quick-Step egy másik versenyzője, Ilan van Wilder is, aki állkapocscsont-törést szenvedett.

Legfrissebb hírek

Hatalmasat esett a teszten, megoperálják a MotoGP címvédőjét

Egyéb autó-motor
2025.02.05. 14:17

Csúnya bukással kezdődött az országúti kerékpáros idény, egy néző súlyosan megsérült – videó

Kerékpár
2025.01.20. 12:01

Kiengedték az intenzívről a hatalmasat bukó síelőt

Téli sportok
2025.01.02. 20:58

Alpesi sí: újabb hatalmas esés Bormióban – videóval

Téli sportok
2024.12.29. 12:14

Tour de France: Pogacar megállíthatatlan, ő nyerte meg a pénteki hegyi befutót

Kerékpár
2024.07.19. 16:55

Tour: először nyert Anthony Turgis háromhetesen szakaszt, Pogacar hiába támadott

Kerékpár
2024.07.07. 18:55

Peák Barnabás harmadik a V4 kerékpárverseny szlovákiai szakaszán

Kerékpár
2024.07.07. 17:19

Női Giro d'Italia: Vas Blanka 65. a nyitó időfutamon, Longo Borghinié az első etap

Kerékpár
2024.07.07. 15:25
Ezek is érdekelhetik