Kerékpár: 95 százalék esélye volt, hogy lebénulok – Bernal

V. J.V. J.
2022.01.28. 19:48
Egan Bernal Tour de France- és Giro d'Italia-győztes országúti kerékpáros először üzent nyilvánosan azok után, hogy hétfőn súlyos balesetet szenvedett.

„Kilencvenöt százalék esélye volt annak, hogy lebénulok, és elvesztem életemnek azt a részét, amellyel a legtöbbet foglalkozom” – fogalmazott a kolumbiai kerekes a közösségi oldalain, egyúttal köszönetet mondott az őt kezelő orvosoknak és a családjának.

Bernal a kórházban készült fényképe alatt azt is jelezte, hogy további műtétek várnak rá.

A 25 éves versenyző hétfő reggeli edzése közben Gachancipában ütközött neki egy álló busznak, amely rálógott az útra. A bringást a Bogotában található Clinica de la Sabanába szállították, ahol intenzív osztályon ápolják. Az orvosok előbb eltört jobb lábát és térdkalácsát, valamint összeomlott tüdejét operálták meg, majd az éjszaka folyamán gerincében állították helyre az elmozdult törött részeket.

A Tour de France-on 2019-ben, a Giro d'Italián tavaly győztes Bernal idén a francia körversenyen szeretett volna újra nagyot alkotni, s a tervek szerint a február 10-én kezdődő Tour de la Provence-on kezdte volna a szezont.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Atlétikai Világdöntő: bizonytalan a női távolugrás olimpiai bajnokának indulása

Atlétika
2026.09.02. 20:35

Munkabalesetben vesztette életét a korábbi világbajnok magyar kajakos – sajtóhír

Kajak-kenu
2026.08.27. 11:27

Serie A: intenzív osztályon ápolják a Cagliari játékosát

Olasz labdarúgás
2026.08.17. 14:04

Finn rali: súlyos balesetet szenvedett a kilencszeres világbajnok Ogier

Egyéb autó-motor
2026.08.01. 19:41

Tragikus buszbaleset érte a Pécsi Sportiskola aerobikcsapatát a 6-os főúton

Egyéb egyéni
2026.05.30. 12:16

Edzés közben egy már elütött őz miatt bukott a magyar időfutambajnok kerékpáros

Kerékpár
2026.05.28. 21:34

Autóbalesetet szenvedett a Mezőkövesd elnöke

Labdarúgó NB II
2026.02.15. 08:42

Kiderült, mi okozhatta a PAOK-szurkolók romániai tragédiáját

Európa-liga
2026.01.28. 16:32