Vuelta: a címvédő nyerte a nyitányt, Froome 11 percet kapott

MTI/H. D.MTI/H. D.
2020.10.20. 18:21
null
Primoz Roglic nyerte a baszkföldi nyitányt a Vueltán (Fotó: AFP)
A címvédő Primoz Roglic nyerte a Vuelta a Espana országúti kerékpáros-körverseny keddi nyitányát, így ő ölthette idén először magára a piros trikót – írja az MTI.

 

A spanyol-francia határ mentén fekvő Irunból rajtolt a spanyol háromhetes viadal, az esős, szeles baszkföldi szakasz első fele a tengerparton és annak közelében zajlott. A 173 kilométeres etap közben három harmadik kategóriás emelkedő nehezítette a versenyzők dolgát, majd az első kategóriás hegyen, az Arratén 545 méter magasan a befutó várt a mezőnyre. Így az összetett győzelemre pályázóknak már a nyitó etapon keményen kellett harcolniuk.

A 75. VUELTA PROGRAMJA

A nap ötfős szökését nem engedték el három percnél nagyobb előnnyel, és az utolsó előtti emelkedőn be is fogták az élen haladókat. A hétszeres Grand Tour-győztes Chris Froome az utolsó húsz kilométert megkezdve már a sor végének elcsípéséért harcolt, miközben elöl csapata, az Ineos Grenadiers diktálta a tempót. Froome végül több mint 11 perc hátránnyal a 72. helyen ért célba.

Az utolsó hegyen a magas iramtól sorra szakadtak le a jó hegyimenők is, majd a záró öt kilométeren az amerikai Sepp Kuss (Jumbo-Visma) támadásai szakították szét végképp a sort. Nyolcan maradtak elöl, az előzetesen az összetett sikerre esélyesnek tartott versenyzők közül a 2018-as Vueltán második spanyol Enric Mas (Movistar), a tavalyi Girón első ecuadori Richard Carapaz (Ineos Grenadiers) és a címvédő szlovén Roglic (Jumbo-Visma) tekert az élmezőnyben. A nézők elől lezárt Arrate utolsó kilométeréhez érve a Tour de France-sikert egy hónapja az utolsó előtti szakaszon elbukó Roglic indított, és külön idővel előzte meg riválisait.

Másodikként Carapaz, harmadikként az ír Dan Martin ért célba.

Card

Szerdán a Pamplona és Lekunberri közötti 151.6 kilométeres szakasz vár a mezőnyre a 2882,8 kilométer össztávú 75. Vuelta a Espanán, amely a tervek szerint november 8-án zárul Madridban.

VUELTA A ESPANA
1. szakasz, Irun–Arrate, 173 km, hegyi befutó
1. Primoz Roglic (szlovén, Jumbo-Visma) 4:22:34 óra
2. Richard Carapaz (ecuadori, Ineos Grenadiers) 1 másodperc hátrány
3. Dan Martin (ír, Israel Start-Up Nation) azonos idővel
…72. Chris Froome (brit, Ineos Grenadiers) 11:12 perc h.

Legfrissebb hírek

Ha nem Pogacar, akkor ő – Simon Zoltán publicisztikája

Kerékpár
2026.09.15. 23:27

Ez most Masé lett! – 12 év után spanyol piros trikós a Vueltán

Kerékpár
2026.09.13. 21:35

Mikel Landa nyerte meg a Vuelta utolsó előtti szakaszát, nem változott az összetett élcsoportja

Kerékpár
2026.09.12. 18:09

Eddie Dunbar kontrája győzelmet ért a Vueltán

Kerékpár
2026.09.11. 18:39

Küng és Roglic is jól járt az időfutammal

Kerékpár
2026.09.10. 18:17

Vuelta: V. Brennan, a spanyolországi sprintek királya

Kerékpár
2026.09.09. 18:27

Van Aert a célig kísérte Brennant a Vueltán

Kerékpár
2026.09.08. 18:57

Vuelta: Wout Van Aert a hőségben sem lassított, Mas maradt az élen

Kerékpár
2026.09.06. 19:27