Tour: „Az irány jó, de még mindig van baj” – az ötszörös győztes a doppingról

2019.07.10. 13:59
null
Hinault szerint sokat javult a doppinghelyzet, de még mindig van feladat a kerékpársportoknál (Fotó: AFP)
Bernard Hinault, a Tour de France országúti kerékpáros-körverseny ötszörös győztese szerint a sportágat változatlanul sújtják a doppingbotrányok, azoknak a versenyzőknek pedig, akik valaha használtak tiltott szereket, vissza kellene fizetniük a megnyert pénzdíjukat.

 

A 64 éves legendás bringás nagyon rossznak tartja, hogy röviddel a Tour rajtja előtt doppingügyeket hoznak nyilvánosságra, és azzal sem ért egyet, hogy a korábban doppingvétséget elkövető versenyzők a viadalt megelőzően dobják piacra pályafutásukról szóló könyvüket.

Hinault a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak azt nyilatkozta, hogy a kerékpározás manapság a leginkább ellenőrzött sportág, amely jó irányba halad, de a legmagasabb szinten még mindig erősíteni kellene a doppingellenes harcon.

„Először is a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökségnek függetlennek kellene lennie, hiszen láthatjuk, milyen mértékben terjed a doppingolás más sportágakban, vagy például Oroszországban” – mondta Hinault, és határozottan kijelentette, hogy élsportolói pályafutása során egyszer sem használt tiltott szereket. Hinault 1978 és 1985 között nyert ötször Tourt, amelynek történetében máig ő az utolsó francia győztes.

A mostani mezőnyről szólva Hinault úgy vélekedett, nincs a franciák között olyan kerekes, aki a hegyen és az időfutamok során ugyanúgy jó teljesítményt tudna nyújtani, és ugyanezt gondolja a németekről is.

Legfrissebb hírek

Triál: dupla magyar dobogó a junior Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.09. 19:19

A Tour-győztes Jan Ullrich sajnálja, hogy későn vallotta be a doppingolását

Kerékpár
2026.08.07. 11:23

Feloldották Mudrik eltiltását, azonnal visszatérhet a Chelsea ukrán szélsője

Angol labdarúgás
2026.07.31. 17:55

Hegyikerékpár: Kiss Nikoletta bronzérmet szerzett a junior Eb-n

Utánpótlássport
2026.07.31. 13:18

Nyolc tunéziai labdarúgó szervezetében tiltott szert találtak

Foci vb 2026
2026.07.03. 18:54

Több mint hatszáz doppingvizsgálat lesz a Tour de France-on

Kerékpár
2026.07.03. 13:06

Szteroidhasználatért tiltották el a világbajnok íjászt

Egyéb egyéni
2026.07.02. 18:11

London 2012: elvették Gulijeva ezüstjét is, megint új sorrend a 800 méteren

Atlétika
2026.06.23. 18:37