Kerékpár: az Eurosport is közvetíti a Tour de Hongrie-t

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.12.01. 09:10
Az Eurosport televíziós csatorna is közvetíteni fogja a 2018-as Tour de Hongrie magyar kerékpáros körversenyt.

Révész Máriusz kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos a Digi Sport pénteki Reggeli Start című műsorában jelentette be, hogy a kormány támogatásának köszönhetően valósul meg a közvetítés, mégpedig ígérete szerint olyan színvonalon, amilyenre még sosem volt példa a magyar körverseny történetében.

„A Tour de France sem csak egy kerékpárverseny, hanem egyben országimázs is, ezért a Tour de Hongrie közvetítése is kedvet hozhat ahhoz, hogy a külföldi nézők ellátogassanak hozzánk” – fogalmazott a kormánybiztos, aki szerint Magyarország ezzel a lépéssel felzárkózik a szomszédos országok mellé.

Lovassy Krisztiánnak az októberi berlini pálya Európa-bajnokságon scratchben nyert ezüstérme kapcsán Révész Máriusz elmondta, hogy szerinte a hazai pályakerékpársport fejlesztése érdekében három velodrome építésére lenne szükség. Hozzátette: éppen elfogadásra vár egy ezzel kapcsolatos kormányhatározat, s örülne annak, ha két-három éven belül egy új fedett fapálya épülne Magyarországon.

Legfrissebb hírek

Tour de Hongrie: a szövetségi kapitány szerint lehet magyar versenyző a legjobb ötben, tízben

Kerékpár
10 órája

Gyuláról indul, Veszprémben zárul a Tour de Hongrie

Kerékpár
2026.02.03. 19:24

Eisenkrammer Károly: Megkaphattuk volna a worldtour-minősítést

Kerékpár
2026.02.02. 17:31

Nobel-díjas író szülővárosában rajtol a Magyar körverseny jövőre

Kerékpár
2025.12.03. 18:09

Jövőre is május közepén rendezik a Tour de Hongrie-t – hivatalos

Kerékpár
2025.10.07. 10:53

Kerékpár: Pogacar a folyamatos sikerei ellenére évről évre fejlődni akar

Kerékpár
2025.10.06. 12:14

Pelikán János: Ez az első év, amikor csak a kerékpározással kell foglalkoznom

Kerékpár
2025.06.28. 08:51

Ember és gép harca a magyar országúttal és az elemekkel

Népsport
2025.06.27. 10:23
Ezek is érdekelhetik