Kerékpár: nevesített segítők - ők dolgoztak Armstrongnak

R.B.B. R.B.B.R.B.B. R.B.B.
Vágólapra másolva!
2014.04.11. 09:37
A mind a hét Tour de France-győzelmétől megfosztott Lance Armstrong tavaly novemberben tett vallomást, amelyet most hoztak nyilvánosságra, s ebből kiderül, kik vettek részt az őt  segítő doppingolásban.

Szisztematikus, hiszen senki sem gondolhatta, hogy Armstrong csak úgy szurkálja magát különböző szerekkel, sőt a vallomásból kiderült, felkészült stáb állt mögötte – szinte felkészültebb, mint amekkora az edzésekért felelt. Armstrong elmondta, a hírhedt doppingdoktor Michele Ferrari mellett két másik orvos és többek között Pepi Marti edző, Emma O'Reilly masszőr és Julien de Vriese szerelő is közreműködött a szállításban és a szerek adagolásában. A gondosan megtervezett teljesítményfokozásról cseppet sem meglepő módon a belga csapatfőnök, Johan Bruyneel is tudott.

Johan Bruyneel csapatfőnök (balra) is mindent tudott Armstrong doppingprogramjáról (Fotó: Reuters)
Johan Bruyneel csapatfőnök (balra) is mindent tudott Armstrong doppingprogramjáról (Fotó: Reuters)

 

Legfrissebb hírek

Oroszország produkálta a legtöbb doppingvétséget 2022-ben

Egyéb egyéni
2025.07.30. 12:04

Emelkedett a doppingesetek száma 2021-ben és 2022-ben

Egyéb egyéni
2025.07.28. 14:45

Fennakadt a doppingvizsgálaton a női maratoni futás világrekordere

Atlétika
2025.07.17. 20:08

Doppingvétség miatt két évig nem versenyezhet a kétszeres olimpiai bajnok üzbég tekvondós

Egyéb egyéni
2025.07.12. 13:03

A CAS szerint is ártatlan az olimpiai ezüstérmes francia vívó

Egyéb egyéni
2025.07.07. 17:31

Három hét alatt hatszáz doppingvizsgálat lesz a Tour de France-on

Kerékpár
2025.07.05. 12:05

Sífutó olimpiai bajnok bukott meg a doppingteszten

Téli sportok
2025.06.25. 20:25

A WADA elnöke bírálta a „doppingolimpia” szervezőit

Egyéb egyéni
2025.06.12. 12:46
Ezek is érdekelhetik